Ritka képeken a Titanic építése
2015. november 20. 11:16
1909-ben White Star Line hajótársaság megbízásából három grandiózus nagyságú, luxus felszereltségű óceánjáró építése kezdődött meg az Egyesült Királyságban: a Gigantic (a Titanic katasztrófája után átnevezték Britannicnak), az Olympic és a Titanic minden korábbi méretet túlszárnyaltak. Az utóbbi két hajó az írországi Belfastban található Harland és Wolff hajógyárban született meg. Az Olympic már három hónapja épült (1908. december 16-a óta), amikor a Titanic első bordái a helyükre kerültek, ezt követően a két testvérhajót párhuzamosan, körülbelül 15 ezer munkás segítségével építették. A munkavédelem még igencsak gyermekcipőben járt (nem volt védősisak, sem védőkesztyű a gépek kezeléséhez), így a hatalmas mamut két évig tartó építése során 246 sérüléses esetet regisztráltak, közülük 28 az „igen súlyos” jelzőt kapta, amely általában valamely végtag bezúzását vagy levágását jelentette, nyolc munkás pedig az életét veszítette. A luxusjármű impozáns méretekkel bírt: az 52 ezer tonnás monstrum 270 méter hosszú, 28 méter széles és olyan magas volt, mint egy 18 emeletes ház, vagyis több mint 53 méter. Míg az Olympic 1911-es útja hatalmas médiafigyelmet kapott, testvérhajója, a Titanic csak tragédiája révén kerülhetett az újságok címoldalaira.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap