2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Ricse, Mobil, Edda, Illés: botrányok a pártállam könnyűzenei életében

2021. október 7. 10:20 Csatári Bence

Kapuőrök vagy cenzorok?

Lendvai Ildikó, aki a nyolcvanas évek elején a KISZ KB Kulturális Osztályát vezette, úgy emlékszik, hogy aki az Aczél György által felajánlott baráti jobbot elfogadta, azt a pártállami keretek között hagyták érvényesülni. Szerinte a könnyűzenészekkel egyebek mellett éppen az volt Aczél problémája, hogy legalább egy, de inkább több generációval fiatalabbak voltak nála, így a személyes kompromisszumkötés – ellentétben a nagy íróinkkal, Déry Tiborral, Illyés Gyulával vagy Németh Lászlóval – elmaradt. Erre ötlötték ki azt, hogy helyzetéből fakadóan a KISZ KB Kulturális Osztálya találja meg a hangot a fiatal művészekkel, így a pop-rock zenészekkel is, amit ők – ahogy fogalmaz – nem egyszerűen parancsra, hanem saját generációs ízlésük és kultúrafelfogásuk alapján igyekeztek teljesíteni.

Lendvai Ildikó a szerzőnek adott interjújában ezzel kapcsolatban kiemelte: „Ha ezt a pártközpontban tudatosan végiggondolták (ami nem biztos), akkor nyilván bíztak abban, hogy a KISZ, ha nem is annyira, mint a párt és az állami hivatalok, de mégiscsak jelent valami ideológiai garanciát, viszont jobban tud konszolidálni, az elfogadott keretek közé beilleszkedtetni, mint az ettől a világtól idegen pártkáderek. Mai eszemmel úgy fogalmaznék, a rendszer logikája azt a feladatot jelölte ki nekünk, hogy nyissuk szélesebbre a kaput előttük, de ne teljesen szélesre, amiből következett az is, hogy nem kooperálhattunk bárkivel közülük. Mi voltunk tehát a kapuőrök, ami lényegében úgy működött, hogy mindamellett, hogy – képletesen szólva – őriztük a szocialista ideológia kapuját, egyúttal ki is tártuk, és minden zenésznek el kellett döntenie, hogy be akar-e jönni rajta vagy sem.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy ha egy-egy zenésszel elkezdtük a fellépésekben való együttműködést, vagyis szerepelt a táborainkban, rendezvényeinken, akkor előbb-utóbb hozhatta magával muzsikus barátait is, akik már bizonyítottak a könnyűzene világában. Így hozhatták magukkal Szörényiék mások mellett a Tolcsvay-triót egyik-másik KISZ-rendezvényre, például a kubai Világifjúsági Találkozóra. A magát közösséginek hirdető rendszernek egyébként az jelentett kihívást, hogy szerveződtek ugyan közösségek a fridzsiderszocializmusban – amely elnevezés a relatív jólét mellett arra is utal, hogy az emberek előszeretettel zárkóztak szűk családi vagy baráti körbe –, csak éppen nem ott, ahol a hatalom várta volna: a beat-pop-rock zene környezetében. Ez az alternatív szemléletű közösségi kultúra önmagában is kihívást jelentett a Kádár-rendszer kultúrpolitikájának, sőt a párt irigykedett is rájuk, hogy alkalomadtán sokkal jobban és több embert mozgatnak meg három gitárakkorddal, mint a pártrendezvények a legmívesebb beszédekkel.”

Az egykori KISZ-vezető elismerte: konkrétan és direkten rendszerellenes szövegű dalok nem hangozhattak el ifjúsági rendezvényeken, de máshol sem, ugyanakkor hozzátette, a könnyűzene cenzúráját nem a KISZ végezte, mert megvoltak az erre szakosodott intézmények. Ezek között említhetők meg a Táncdal- és Sanzonbizottság, valamint az egyes műsorszervező állami monopolcégek, mint az Országos Rendező Iroda vagy a Nemzetközi Koncertigazgatóság (más néven Interkoncert), de a Magyar Rádió és Televízió és természetesen az MHV is szelektálta a nála megjelenő dalokat. Így amikor egy-egy zenekart felkértek különböző KISZ-rendezvényeken való szereplésre, könnyű dolguk volt, mert ők már korábban átestek a pártállami kontroll különböző formáin.

Az ORI és az Interkoncert pedig természetesen nem tette azt meg, hogy akadályt gördített volna a KISZ-koncertek elé. A cenzúra módszerei tehát bonyolultabbak voltak az egyszerű „betiltás-engedélyezés” képletnél, ugyanis különböző eszközökkel – a fellépési lehetőségek megadásával vagy megvonásával, a külföldre utaztatással vagy annak megakadályozásával, a rádiós lejátszások számának befolyásolásával, illetve a hagyományos táncdal előtérbe helyezésével a „keményebb” műfajokhoz képest – élt a rendszer.

Az Illés lassú, de biztos kivéreztetése

Bródy János, az 1960-as, 1970-es években hat nagylemezt készítő Illés együttes gitárosa és szövegírója, valamint a frontember-zeneszerző Szörényi Levente emlékezetes interjút adott a magyar emigráns Pallai Péternek, aki Bobby Gordon néven volt a BBC rádió riportere. Ezért a nyilatkozatukért itthon a Művelődésügyi Minisztériumban már fenték rájuk a fogukat. A hírük megelőzte őket – nyilván dolgozott az állambiztonsági gépezet is –, amikor pedig hazaérkeztek, egyből szőnyeg szélére állította őket a tárca Zene- és Táncművészeti Főosztályának vezetője, Barna Andrásné, aki nem mellékesen Biszku Béláné bizalmasa volt, így utóbbit megtették helyettesének.

Pedig Bródy csak olyanokat mondott, hogy „Nehéz élni hosszú hajjal, ez egy nagy probléma nálunk, de hát ez egy hülyeség. Nem is tudom, hogy ez miért probléma egyáltalán, illetve miért fújják föl. Egyszerűen csak nevetni tudok azokon az embereken, akik ezt problémának találják, mert egyszerűen az ő primitívségüket bizonyítja, semmi mást, csak azt, hogy ez jelenti a legnagyobb problémát számukra, s ez azt jelenti, hogy nem is ismerik azt a világot, amelyben élnek.” Az interjú következtében az Illés együttest egy évre kitiltották a fővárosból, így lettek Tardos Péter zenei szakíró elmés mondása alapján „a vidék legjobb zenekara”.

Amikor 1970-ben a Magyar Ifjúság című magazin meghirdette a szavazást, hogy kik legyenek az év muzsikusai, a felhívásban azt is közzétették, hogy az Illés tagjaira nem lehet szavazni. A zenekarnak rosszul esett, hogy Bródy BBC-s nyilatkozata után kikerültek a fővárosi forgalomból. Megtapasztalták, milyen az, amikor nincs se tévéfelvétel, se rádiószereplés, sőt Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! című filmjéből is ki kellett maradniuk, szerepüket a Baksa-Soós János által vezetett Kex vette át. Illés Lajos nem egyszer figyelmeztette Bródyt rosszkedvűen, hogy mindig neki kell tartania a hátát a meggondolatlan kijelentései miatt.

Aztán egyszer csak 1971 márciusában Aczél behívatta magához Illés Lajost, aki pedig puccba vágta magát, öltönyt, nyakkendőt öltött, és megkapta az engedélyt a kultúra mindenható urától, hogy újra bebocsáttatást nyerjenek a fővárosba. Ezt meg is pecsételték gyorsan az Egyetemi Színpadon adott koncerttel. Itt sem maradt el azonban a fricska a hatalom felé: az emberi jogokról írt új számukat mutatták be.

Az a balhé viszont, amely 1973-ban a diósgyőri popfesztiválon történt, közvetve a zenekar feloszlásához vezetett. Bródy ekkor ugyanis megköszönte a rendőröknek, hogy már előző éjszaka szállást biztosítottak a rajongók egy részének. Mint utóbb kiderült, ezt nem is ironikus mondatnak szánta, ám a belügyi szervek már nem is tudták szó szerint értelmezni a dalszövegíró mondatait, annyira megszokták tőle a kifordított beszédet. Innentől adjuk át a szót Bródynak.

„A fesztivál után államellenes izgatás gyanújával indult ellenem eljárás, és ki is vettek a zenekarból. Nem voltam éppen laza lelkiállapotban, amikor tudomásul kellett vennem, hogy ebben a helyzetben már nem számíthatok az együttes szolidaritására. Az Illés nélkülem folytatta az országos turnét, ami nem esett jól. Nem vártam, hogy azt mondják, akkor ők sem lépnek fel, mert az ORI igazgatója megmondta nekik, hogy eszükbe ne jusson mellettem tüntetni, azzal ugyanis csak súlyosbítanák a helyzetet. Rá kellett jönnöm, hogy az én zenekarom mégsem bírja ki ezt a fajta lázadást. Nem mindenkinek jó, ha én egy zenészekből álló társaságot a politikai erőtérben próbálok meghatározni. Aztán jött a lakhelyelhagyási tilalom, a rendőri felügyelet. Mire visszatértem a zenekari körletbe, az amúgy is létező belső feszültségek már kezelhetetlenek voltak. 1973 elején – még a végjáték előtt – kitaláltam, hogy legyünk KITT Egylet, próbáljunk meg egy nagyobb egységet alkotni, afféle zenei munkaközösséget. A KITT Egyletnek én voltam a kiötlője és a szervezője. A távollétemben ez szétesett, de közben a háttérben alakult az a szövetség, amely végül a Fonográfhoz vezetett.”
 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Beatrice koncert 1979-ben (Fortepan/UrbánTamás)Aczél György kulturcézár tart beszédet (Fortepan/Urbán Tamás)Szörényi Levente énekel (Fortepan/Nagy Zoltán)Diósgyőri rockfesztivál, 1973 (Fortepan/Urbán Tamás)A P-Mobil zenekar (Fortepan/Urbán Tamás)Az EDDA zenekar 1990-ben (Fortepan/Urbán Tamás)Koncertezik a Beatrice (Fortepan/Urbán Tamás)Az Országos Rendező Iroda egykori székháza a Vörösmarty téren (Fortepan/Főfoto)Fiatalok koncertet hallgatnak a Tabánban (Fortepan/Hegyi Zsolt, Balla Demeter felvétele)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár