Reménytelen helyzetben is a szabadságért harcoltak a mecseki láthatatlanok
2016. november 23. 10:20 MTI
Emlékművet avattak az 1956-os forradalom elfojtása után szerveződött pécsi szabadságharcos csapat, a „mecseki láthatatlanok” tiszteletére kedden Pécsen, a tettyei romoknál a forradalom 60. évfordulója alkalmából.
Korábban
Az ünnepségen Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt mondta: Pécs a forradalom ideje alatt más arcát mutatta, mint sok vidéki város, hiszen a megszálló csapatok megjelenése után a pécsiek egy része úgy döntött, hogy megpróbálja folytatni a harcot. „Ezek a fiatalok példát akartak mutatni, megmutatni azt, hogy noha a városban szovjet tankok vannak, van olyan magyar ember, aki ezt nem hagyja, lelket ad a csüggedőknek” – tette hozzá.
A polgármester felidézte: a csapat, amelyhez több százan csatlakoztak, a világ legerősebb hadserege ellen vette fel a küzdelmet sajátos partizán hadviseléssel, és két héten keresztül folytatták a Mecsekben a harcot. Amikor látszott, hogy nincs értelme tovább a küzdelemnek, úgy döntöttek, hogy elhagyják a harc helyszínét. Sokan visszatértek Pécsre, egy részük Jugoszláviába menekült, és ott tette le a fegyvert.
Mint mondta, a mecseki harcokról sokáig nem lehetett szólni a nyilvánosság előtt, „a kutatások most kezdődhettek meg, hogy több évtizede szabad országban élünk”. Minden forrás, kutató a forradalom dicsőséges pontjának tekinti a mecseki ellenállást, amire nincsen példa 1956 történetében. Páva Zsolt megjegyezte: az emlékmű helyszíne, a Tettye volt az egyik kapocs a városiak és az ellenállók között, ahol találkozhattak a hírvivőkkel, élelmet, ruhát adhattak át a harcolóknak.
Az emlékmű talapzatára rögzített gránitlapokon ellenállók nevei olvashatók, az emlékművön a következő szöveg áll: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”. Kuti László szobrászművész alkotása – leírása szerint – „szabálytalan formáival, egyedi, vörös tardosi mészkő anyagával, szabálytalanul illeszkedő idomaival jelképezi a Mecseki Láthatatlanok egyedi harcmodorát”. Az emlékmű a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával készült, Pécs egyik 1956-os Büszkeségpontjaként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap