Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
2024. május 22. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Menedékből város
Ez a fordulat mindenekelőtt a nabateusok ügyességének és elmésségének köszönhető. Hasznot tudtak húzni a kevésbé előnyös földrajzból és fejlett kereskedelmi meglátásaik voltak. A korszak többi virágzó városával ellentétben Petra nélkülözte a vizet és egy oázis létesítéséhez szükséges feltételeket.
Azonban a nabateusok kifinomult rendszereket találtak ki, hogy kihasználják a kilométerekkel messzebb felbukkanó forrásokat, melyek vizét a városba vitték, ahol szabadtéri medencékben vagy kőlapokból álló zárt ciszternákban tárolták.
Rendezett módon még az utolsó csepp esővizet is összegyűjtötték. Így garantálták a több ezer lakó ellátását, és a városba érkező karavánok élelmezését, melyek hónapokon keresztül szelték át a sivatagot. Ezek luxuscikkeket szállítottak Arábiából, Indiából, sőt, még Kínából is.
Az ókori görög történetíró, Diodórosz a nomád törzsek és karavánok menedékeként, illetve pihenőhelyeként írta le a várost.
Sztrabón szerint rengetegen voltak és ez alatt annyi embert és tevét értett, hogy seregnek tűntek. Petra környékén ütöttek tábort, karavánszerájokban, ahol bőségesen találtak ételt és italt és ahol felszerelkezhettek eleséggel. Az idő elteltével a városban, ahol az adás-vételi ügyleteket lebonyolították, kereskedő- és hitelező irodákat létesítettek.
Azokon a földeken, ahol a nabateusok éltek, az Araván völgyében rezet bányásztak, a Holt-tengerből pedig szurkot termeltek ki, amit Egyiptomban adtak el, ahol a halottak bebalzsamozására, valamint a hajók réseinek eltömítésére használták. Csak ezekkel kereskedve azonban a nabateusok nehezen értek volna odáig, hogy egy fejlődő birodalmat hozzanak létre. Így szerencséjük fellendítését a karavánokban látták.
A nabateusok viselték gondját a mindenféle javaknak attól kezdve, hogy beléptek a királyságukba és azokat tovább exportálták a Földközi-tenger kikötői felé, főleg Gázába és Alexandriába.
Ténylegesen a legfontosabb út, amelyet létesítettek, a gázai volt. Onnan hajókon Görögországba és Itáliába küldték a termékeket, ahol túlzó összegeket fizettek értük. Ebből eredt a sivatagi királyság növekvő gazdagsága.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.