Ördögtől fogant magzat és láthatatlan sátáni jelek – öt kevésbé ismert boszorkányper
2017. február 21. 08:25
Korábban
Boszorkányüldözők a templomajtóban
A svéd történelem legnagyobb, 1675-ben lezajlott boszorkánypere során egyetlen nap alatt 71 személyt – köztük 65 nőt, a svéd evangélikus egyház torsåkeri egyházközségben élő nők mintegy egyötödét – fejeztek le, majd égettek meg. A vérontás akkor kezdődött, amikor az ytterlännäsi tiszteletest, Laurentius Christophori Hornæust azzal bízták meg, hogy vizsgálja ki az egyházközség boszorkánysággal kapcsolatos ügyeit. Két fiút arra utasított, hogy álljanak meg a templomajtóban, és a sátán homlokukra nyomott láthatatlan jele segítségével állapítsák meg, ki a boszorkány az épületbe belépők közül. Hornæus nagy rémületére a fiúk azonban feleségén is felfedezték a sátáni bélyeget, és a nőt azzal vádolták meg, hogy gyermekeket rabol, és boszorkányszombatra viszi őket. A Torsåkert is elérő perekben vádakat jórészt gyerekek elbeszéléseire alapozták, a gyanúsítottakból pedig ostorozás, jeges vízben való megfürdetés, valamint a gyermekek sütőbe való behelyezésével való riogatás segítségével sikerült beismerő vallomásokat kicsikarni. A perek jogilag nem voltak teljesen rendben, tekintve, hogy az azokban ítélkező hatósági személyek nem jelentették a halálos ítéleteket egy magasabb bírósági fórumnak, mielőtt végrehajtották volna azokat. A perekről sajnos csak nagyon kevés feljegyzés maradt fent, és a legrészletesebb forrás az eseményekkel kapcsolatban Hornæus unokájának a nagyanyja visszaemlékezésén alapuló leírása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap