Postavonat alagútjába rejtették a rosette-i követ az I. világháború alatt
2016. február 5. 13:15 MTI
Egy kevesek számára ismert földalatti vasutat is bemutat majd az új, jövőre megnyíló londoni Postamúzeum. A postavonat 1927 és 2003 között vitte a küldeményeket a központi postahivatalokból a főváros keleti és nyugati pályaudvarára
Korábban
Dan Snow televíziós történész csütörtökön kőtörő kalapáccsal szállt alá egy mélyen a londoni belváros utcaszintje alatt lévő ódon irodába, hogy ünnepélyesen elkezdje az új múzeum építkezési munkálatait. A Postamúzeum létrehozása 26 millió fontba (10,5 milliárd forintba) kerül, s a tervek szerint évi 186 ezer látogatót fogad majd.
A múzeum a postaszolgálat és ezen keresztül a társadalom történetének utóbbi ötszáz évéről ad képet. Központi attrakciója lesz egy földalatti vasút, amelyen 10,5 kilométert utazhatnak az "audiovizuális szimfóniát" élvező látogatók. A postavonat 1927 és 2003 között vitte a küldeményeket a központi postahivatalokból a főváros keleti és nyugati pályaudvarára. Fénykorában napi négymillió levelet szállított.
Ez a postai vasútvonal teljesen ismeretlen a legtöbb londoni számára, óriási meglepetést okoz majd nekik - mondta el Snow. Hozzátette: Nagy-Britannia egyik legjelentősebb kulturális örökségi helyszíne kel életre a múzeum létrehozásával. A postavonat alagútjában annak megnyitása előtt olyan műkincseket őriztek, mint az egyiptomi hieroglifák megfejtésében kulcsszerepet játszó híres rosette-i kő, amelyet az első világháború idején a Zeppelinek légitámadásai elől védtek. A jövőre megnyíló múzeum a postaszolgálat korai, lovaskocsis napjaitól dolgozza fel a Királyi Posta történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap