„Pista egyben Péter Gábor pszichiátere is volt." Portré dr. Bálint Istvánról, az ÁVH rettegett orvosáról

Bálint István 1912. február 18-án Szarvason született jómódú polgári családban, Scheiner Miksa orvos és Weinberger Erzsébet gyermekeként. „Apámnak volt két húga is. Pestre már úgy jöttek, hogy a papa nem élt már és nagymamám egyedül nevelte a három gyereket. Később férjhez ment egy másik orvoshoz, akit aztán elvittek Auschwitzba és megölték. […] A három testvér túlélte a háborút.” – emlékezik erre az időszakra Bálint István fia.

Dr. Bálint István mint pszichiáter

Argejó Éva: A veréstechnikától a színdinamikáig. Portré dr. Bálint Istvánról, az ÁVH orvosáról című tanulmányát teljes egészében a Betekintő folyóirat 12. évf. 3. számában olvasható.

A családi hagyományt követve Bálint István az orvosi pályát választotta. A numerus clausus miatt azonban itthon nem vették fel az egyetemre, ezért 1929–1932 között Bolognában végezte tanulmányait, de az utolsó évét Pécsen fejezte be. Orvosi praxisát Budapesten, a Zsidó Kórházban kezdte. 1945 márciusában került a politikai rendőrséghez.

Dr. Bálint István egy jórészt analitikus orientációjú, főként pszichiáterekből álló szakmai körhöz tartozott, de nem volt tagja a Magyar Pszichoanalitikus Egyesületnek. Ez a kör volt a Freud tanításaitól elszakadt – Wilhelm Stekel osztrák pszichoanalitikus nevével fémjelzett – ún. stekelista csoport, akik már a 30-as években is külön egyesületet alakítottak. Abban az időben a pszichoanalízist végzőknek nem volt kötelező az orvosi képzettség, és számos világhírűvé vált magyar pszichoanalitikus nem is rendelkezett ilyennel – közülük is talán a leghíresebb volt Róheim Géza és Bálint Alice.

A stekelista csoport tagjai azonban jórészt idegorvosokból álltak, akik azt vallották, hogy a pszichoanalízishez orvosi végzettség szükséges. Éppen ezért ők „orvos analitikusoknak” nevezték magukat, s körükbe tartozott dr. Bálint István is. 1938-tól, a numerus clausus következményeként megindult ugyan a pszichoanalitikusok emigrációja, de az itthon maradottak kéthetenként továbbra is összejöttek. 1945 után a pszichoanalízist gyakorlók rövid időre kiszabadulhattak az elszigeteltségből, és lehetőséget kaptak a kibontakozásra. A szakma főáramát adó Magyar Pszichoanalitikus Egyesület egyes megmaradt tagjai és az informálisan ehhez a csoporthoz kapcsolódók már 1945 márciusában találkoztak, majd továbbra is kéthetenként összejöttek, s 1946. június 1-jén ünnepséget tartottak, ahol megemlékeztek az áldozatokról.

Péter Gábor 1953 januárjában történt lefogása során az ÁVH őrizetbe vette dr. Bálint Istvánt, Péter egyik legbizalmibb emberét is. Bálint ekkor kényszer hatására arról tett vallomást, hogy „egyik szervezője és irányítója volt egy trockista, cionista beállítottságú, orvosokból álló csoportnak, amely rendszeresen havonta egymás lakásain összejöveteleket tartott”. Ezt megerősítette az akkor szintén lefogott felesége, Bálint Istvánné is: „1945-től 1948-ig különböző lakásokban kb. kéthetenkint tartottunk összejöveteleket, melyeken az idegorvosok vettek részt. Ilyen megbeszéléseken rendszerint jelen voltak: Bálint István, Ormos Margit, Faragó István, Rostás Oszkár, Zádor Imre, Pál János, Mária Béla, Bakonicz Jenő, Arató Ottó, Komor Károly, Szepes Imre zsidókórházi orvosok továbbá Rajka Tibor, Kapos Vilmos, Szinetár Ernő, Pető Endre, Hajnal Richárd, Székács István idegorvosok. Ezek az orvosok egyben férjem baráti kapcsolatai is voltak, akik közül a legszorosabb kapcsolata volt Rostás, Pál és Zádor. […] A civil orvosok közül feljárt hozzánk 1948 után is Rostás Oszkár, Kemény Pál, Faragó István, Szinetár Ernő és Zádor Imre orvosok […] orvosi problémákat tárgyaltak meg a jelenlévők, akik nagyobbrészt mind idegorvosok voltak.”

E kör tagjai közül – Bálint egyik legbizalmibb barátjaként – a hatalom belső köreibe magát szintén bedolgozó dr. Szinetár Ernő emelendő ki, aki feltörekvő kádereket látott el tanácsokkal, s ily módon szerzett befolyását kihasználva építette tovább karrierjét. Munkatársai előtt Szinetár maga sem titkolta, hogy szorosan együttműködik az államvédelmi szervekkel. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesületet 1948-ban feloszlatták, de a magát a pszichoanalízis barátjának valló – ám stekeliánusként a klasszikus pszichoanalízist némiképp azért lebecsülő – dr. Szinetár Ernő a János Kórház osztályvezető főorvosaként támogatta egy hallgatólagos szakmai műhely létezését. Így védnöksége alatt a János kórházbéli Mentálhigiéniai Osztály a pszichiátriával foglalkozók gyűjtőhelye lett. Dr. Szinetár Ernőhöz fűződő baráti viszonya révén informálisan dr. Bálint István is szívélyes kapcsolatot ápolt jó néhány e szakmai körhöz tartozó orvossal.

Dr. Bálint István a politikai rendőrség szolgálatában

Dr. Bálint István politikai karrierje 1941–44 között a Szociáldemokrata Pártban indult. A háború előtti időkről szólva felesége és párttársa, Bálint Istvánné tanúvallomása szerint dr. Bálint az V. kerületi Szociáldemokrata Párt orvos csoportjának volt a vezetője, és 1942-ben mindketten részt vettek a Justus Pál által szervezett trockista szemináriumokon. 1944 októberétől azonban férjével illegalitásba vonultak. Bálint István 1945-ben igazolt át a Magyar Kommunista Párthoz, s ugyanezen év márciusában került a politikai rendőrséghez, és dolgozott a kötelékében 1953. januári letartóztatásáig. Új állásához egy szerencsés „együttlakás”, de egyben belső motiváltsága is segítette. Fia elmondása szerint: „A Zsidó Kórházat bezárták, és a mi házunkban lakott Fehér Lajos, és az állást ő szerezte neki.”

Fehér Lajos tevékenységének legfontosabb része ez idő tájt a politikai rendőrség személyi állományának megfelelő emberekkel való feltöltése volt, így került a Politikai Rendészeti Osztályhoz többek között dr. Janikovszky Béla, Jamrich Mihály és Décsi Gyula. Hogy apját mi motiválhatta a politikai rendőrség kötelékébe lépni? Fia szerint érdekelte őt ez a világ, mert az apja, mint „az üldözött zsidók jó része azt gondolta, hogy ez nem fordulhat többé elő, és ez ellen küzdeni kell. Fel kell venni a kesztyűt, és akik ebben közreműködtek, azokat el kell ítélni.” A politikai rendőrségnél alkalmazott erőszakról egyébiránt érdemes dr. Bálint István álláspontját egy 1957-ben tett tanúvallomásából megismerni: „1945. március közepén kerültem a hatósághoz. Ekkor már rendszeresen verték az embereket. Ezt kifogásoltam. Egyszer Péter szobájában voltam, ahol Péternek Rákosi telefonált, és azt mondta, hogy »jól morzsolják meg a tökét«. Ez 1946- vagy 47-ben volt. Ez a kijelentés meggyőzött engem arról, hogy az én aggodalmam csupán polgári érzés volt. És úgy éreztem, hogy nem kell ellenszegülnöm a párt vezetőjével szemben.”

Kezdetben az V/3. (Főorvosi Hivatal) Osztály volt dr. Bálint István részlege, majd 1950. szeptember 1-től ő vezette az ÁVH Egészségügyi Osztályát (VII/6.), ahol osztályvezető helyettese dr. Kőrösi Andor áv. orvos alezredes volt. Dr. Bálint István feladata volt szervezetten összefogni, irányítani és ellenőrizni az ÁVH egészségügyi munkáját, rendszeres szűrővizsgálatot, orvosi tanácsadást és kezelést biztosítani a Hatóság beosztottai részére. 1952. január 25-én létrehozták az egységes X/5. Egészségügyi Osztályt dr. Bálint István áv. orvos ezredes folytatólagos vezetésével, melyet 1953. januári letartóztatásáig vezetett. Lányi Gusztáv pszichológia és politika kapcsolatát vizsgáló tanulmánya szerint dr. Bálint István „az orvosi köpenyes gyilkosok közé tartozott”. Kétségtelen, hogy – akár pszichiáterként is – dr. Bálint Péter Gáborhoz fűződő bizalmas kapcsolatának köszönhetően kitüntetett szereppel bírt a brutális módszereket alkalmazó ÁVH életében, mely tény több korabeli visszaemlékezésben is említésre kerül.

Farkas Vladimir hideg, már-már érzéketlen emberként írja őt le, aki azonban nagy hatással bírt Péter Gáborra: „Meggyőződésem, hogy dr. Bálint Péter Gábor egyetlen igazi bizalmasa volt. Sőt szürke eminenciása, akivel minden problémáját megbeszélte. Közismert volt, hogy Péter Gábor és Bálint István naponta több órát töltött együtt. Részben az ÁVH-n, részben pedig az esti közös séták közben. Találóan jegyezte meg nekem később dr. Bálint egyik barátja, hogy Pista egyben Péter Gábor pszichiátere és gyóntató atyja is volt.” Dr. Bálint István központi szerepe a Rajk-ügy kapcsán már jól kitapintható volt, olyannyira, hogy a koncepciós ügyeket felülvizsgáló iratokban a Rajk-ügy tevőleges résztvevőjeként nevezik meg. Ő is azon szűk körbe tartozott, aki Rajk letartóztatásáról a legkorábban értesült, és a vizsgálati szakaszban Péter Gábor reggeli eligazító megbeszélésein mindig jelen volt.

A Rajk-ügy lezárultával csak még jobban nőtt az ázsiója. Ezt látszik megerősíteni Décsi Gyula 80-as évekbeli visszaemlékezése Rajk kivégzésének Péter Gáborra tett hatásáról: „A Rajk-ügy, úgy érzem, nagyon megzavarta és megrendítette. Bálint István már azelőtt is sokat járt hozzá, de 1949-től kezdve naponta órákat töltött vele, pszichológiai (szinte pszichoanalitikus) kezelője lett. Ettől kezdve egyetlen bizalmasa volt (ezt Bálinttól tudom), aki kora délutántól estig, néha késő estig vele töltötte minden idejét.” Míg Péter Gáborral bensőségesen bizalmas kapcsolatot ápolt dr. Bálint, addig a rá emlékező rabok egészen más képet őriznek róla. Dénes Béla még a Zsidó Kórház idejéből ismerte őt, s a politikai rendőrség fogságában viszontláthatta: „Állása végett annak idején nálam, mint hitközségi elöljárónál is tisztelgő látogatást tett. […] Bálint soha, egyetlen jellel sem mutatta, hogy ismer, s hogy már az ÁVÓ-nyomozás alatt is találkoztunk. Mindig ilyen ridegen szólt hozzánk, de különösebb bajt nem csinált nekünk.”

Farkas Vladimir egy másik eset kapcsán is Bálint szenvtelen ridegségét említi: „Szakasits Árpád idegállapota egy időben teljesen leromlott. Tájékoztattam erről Szűcs Ernőt. Ezután megjelent nálam dr. Bálint, és kérte, hívassam fel Szakasitsot. Megtettem. Ekkor anélkül, hogy megvizsgálta volna, roppant udvariasan figyelmeztette, hogy ne kísérletezzen az őrült szerep eljátszásával, mert pillanatokon belül a börtönkórház zárt osztályán találja magát.”

Bálint István mint „imperialista kém”, s további súlyos vádak

1952 őszén Leningrádban egy ún. „cionista orvosper” vette kezdetét. A szovjet vezetőket kezelő zsidó orvosokat azzal vádolták, hogy az amerikai hírszolgálat és a Joint megbízásából összeesküvést szerveztek a rendszer megdöntésére. 1953 áprilisában ugyan visszavonták a vádakat, de addigra már több kelet-európai országban is indult hasonló eljárás. Magyarországon 1953 elején, Péter Gábor lefogásával vette kezdetét egy állítólagos „világméretű zsidó összeesküvés” felgöngyölítése, s májusra már 23 aktív vagy korábban vezető pozíciót betöltő tisztet vettek őrizetbe.

Dr. Bálint Istvánt 1953. január 4-én az elsők között tartóztatták le. A nemzetközileg kiterjedt cionista kémszervezet tervezett perének koncepciója Péter Gábor kapcsolathálózatának feltárására alapozódott, míg a Bálint ellen felhozott további vádpontok az ÁVH orvosaként végzett munkáját vette célba – tanúvallomásainak így ez irányba kellett mutatnia.

A kihallgatások során dr. Bálint Istvánt a következő hét vádpont elismerésére akarták rábírni:

1. Provokátori tevékenység

2. Amerikai hírszerzőszervek részére folytatott kémtevékenység

3. Többrendbeli emberölés (Popescu György és Szűcs Ernő meggyilkolásában való részvétel, Kovács József tudatos félrekezelése)

4. Cionista orvoscsoport összejövetelek

5. Cionisták támogatása, nyugatra való illegális kiszöktetésben való részvétel (útlevéllel való üzérkedés)

6. Kártevő tevékenység (az ÁVH Korvin Ottó kórházban több cionista és ellenséges beállítottságú személyt helyezett el felelős funkcióba)

7. Janikovszky Béláné elmegyógyintézetbe való záratása.

A kihallgatásokról dr. Bálint István 1953-as őrizetbevételekor tett vallomásainak Összefoglaló jelentéséből kapunk képet. A koncepciós ügyek felülvizsgálatakor a politikai rendőrség által alkalmazott módszereket is feltárták, eszerint a vizsgálat megkezdése előtt nem állt rendelkezésükre operatív eszközök útján beszerzett bizonyíték, így a koncepciójukat bizonyító vallomásokat fizikai-lelki erőszak alkalmazásával kényszerítették ki. A vizsgálat elején dr. Bálint István nem vallott a neki tulajdonított bűncselekményekről, csak később, amikor január 25-én már a feleségét is lefogták és öt hónapon át bent tartották, vele szemben pedig testi fenyítést alkalmaztak. Ez utóbbit alátámasztja fia gyermekkori visszaemlékezése is: „Egy emlékem van ebből az időből. Mikor az anyám hazajött a börtönből, az apám ruháját hazahozta és ledobta a földre, és cafatokban volt és véres volt.”

A vizsgálat során erőszakkal kicsikart – egyébiránt elképesztő fordulatokkal tűzdelt – vallomásainak megtételében Bálintot „segítette”, hogy olyan kérdéseket kapott, amelyekből a bevallandó bűncselekményekre vonatkozó válaszait kikövetkeztethette, de ismertették előtte más személyek vallomásait is, amelyek befolyásolhatták őt a vallomástételben. Emellett a kihallgatások során áthallatszott a falon más őrizetesek beszéde is, amit szintén felhasznált sajátjaként. Provokátori tevékenységéről kényszer hatására azt vallotta, hogy a horthysta politikai rendőrség 1932 augusztusában beszervezte őt a besúgó hálózatába. Amerikai hírszerző szervek részére folytatott kémkedésről szólva pedig vallomást tett arról, hogy amikor 1944 novemberében menlevelet kért a Svéd Vöröskeresztnél, Langlet Waldemár, a Svéd Vöröskereszt vezetője beszervezte őt, nyilatkozatot íratott vele, melyben kötelezi magát, hogy a háború után az amerikaiak részére kémkedni fog. Vallomása szerint dr. Benedek László, a Zsidó Kórház igazgatója, 1945 márciusában Langlet Waldemárra hivatkozva felvette vele a kémkapcsolatot, és ez időtől egészen 1953-as őrizetbevételéig rendszeresen adott át dr. Benedeknek az ÁVH-ról államtitkokat képező jelentéseket.

1945 végétől dr. Benedek összekapcsolta Péter Gáborral, innentől fogva ő közvetítette Péter Gábor jelentéseit is. 1947-ben Péter Gábor hozzákapcsolta először Décsi Gyulát, majd Mátrai Tamást, akik ez időtől rendszeresen adtak át neki jelentéseket, az amerikai hírszerző szerveknek való továbbításra. A kémügyben tett vallomását dr. Bálint István később visszavonta, így tett Péter Gábor és dr. Benedek László is. Mivel vallomásaik között már korábban is súlyos ellentmondások merültek fel, bizonyíték hiányában a vádpontokat ejtették. A dr. Bálint István ellen felhozott további vádpontok és az azokra adott válaszai a forrásközlésemben részletesen olvashatók. Felülvizsgálata időszakában, 1957. május 6-án az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságához írt feljegyzésében dr. Bálint István így írt erről az időszakról: „Öt hónapi kínzás után a szovjet kihallgatók közölték velem, hogy az egész cionista ügy minden alapot nélkülöz és megállapították, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el és rövidesen szabadlábra fognak helyezni. Ennek ellenére a katonai bíróság lényegében újabb kihallgatások nélkül 1953. december 24-én 8 évi börtönre ítélt olyan bűncselekmények címén, amelyeket soha nem követtem el.”

Dr. Bálint Istvánt 1953. december 24-én a Budapesti Hadbíróság, majd 1954. január 15-én a Katonai Felsőbíróság részben megváltoztató ítéletével népellenes bűntette, folytatólagosan elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés bűntette, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette és személyes szabadság megsértése bűntette miatt jogerősen 8 évi börtönre, a közügyektől 10 évi eltiltásra és vagyona 1/2 részének elkobzására és lefokozásra ítélte. Az ítélet indoklása szerint Dr. Bálint István 1945-től részese volt a politikai rendőrségen rendszeressé vált törvényellenes módszerek alkalmazásának, orvosként állambiztonsági tiszteknek veréstechnikai előadást tartott a fogvatartottak szakszerű bántalmazásáról, aktív résztvevője volt őrizetesek kínzásának és fizikai megsemmisítésének, elmegyógyintézetbe való kényszerutalással személyes szabadság elleni bűntettet követett el, emellett tudomással bírt az ÁVH-n folyó útlevél-üzérkedésről, és a fizetésén felül maga is különböző juttatásokban részesült. Felmerült ellene az a vád is, hogy orvosként a fogvatartottak bántalmazása során bekövetkező halál okának megállapításával manipulált – ezt látszik igazolni a Popescu György és a Szűcs testvérek brutális megverését követő halálesetekről kiadott orvosi jelentése.

Ez utóbbi esetre korabeli tanúk is utaltak: Bauer Miklósné Farkas Vladimir közvetlen beosztottjaként volt részese az eseménynek. A Szűcs testvérek halálának másnapján dr. Bálint István és dr. Kőrösi Andor mellé jegyzőkönyvvezetőként őt rendelték ki Vácra a boncoláshoz. 1956. szeptember 27-én tett vallomásában így emlékezik az ott történtekre: „Emlékezetem szerint a holttesteket még akkor éjszaka elszállították Vácra, ahol Bálint István és Kőrösi Andor orvosok egy kórboncnok professzor közreműködésével felboncolták, majd a boncolás eredményéről leletet vettek fel, miszerint mindkét holttesten súlyos fizikai bántalmazások nyomai voltak tapasztalhatók, de úgy emlékszem, hogy a lelet kifejezetten nem utalt arra, hogy a halált fizikai bántalmazások idézték elő.”

Bauer Miklósné vallomásával egybecseng Farkas Vladimir memoárbéli visszaemlékezése: „Késő este volt már, de legnagyobb meglepetésünkre még a munkahelyén találtuk dr. Bálint Istvánt és helyettesét, dr. Kőrösi Andort is. Kérésemre mindketten azonnal átjöttek. Nyomban megvizsgálták a Szűcs testvéreket, és dr. Bálint közölte, hogy nincs különösebb baj. Mind a kettőjüknek adtak injekciót, és rövidesen folytatni lehetett a verést. Erre azonban már nem került sor. […] Amikor reggel Péter Gábor szobájában összegyűltünk, már ott volt az asztalán Princz jelentése. […] Legnagyobb meglepetésemre dr. Bálint és dr. Kőrösi teljesen új változattal rukkoltak elő. Bálint közölte, hogy mind a két testvér súlyos szívbeteg volt, és a szívük mondta fel a szolgálatot.

Argejó Éva: A veréstechnikától a színdinamikáig. Portré dr. Bálint Istvánról, az ÁVH orvosáról című tanulmányát teljes egészében a Betekintő folyóirat 12. évf. 3. számában olvasható.