Pénzfeldobás után nyerte el az első repülés jogát az ifjabb Wright fivér
2022. augusztus 19. 11:50 Múlt-kor
Korábban
Megérdemelt siker
A testvérek feltett szándéka volt, hogy sikerre vigyék repülőgépüket, elsősorban katonai érdeklődésre számítva. Miután az amerikai hadügyminisztérium szkeptikus választ adott megkeresésükre, a fivérek 1907-ben Franciaországba utaztak, ahol több európai repülésspecialistával is találkoztak, de az amerikai hadsereg aeronautikai részlegének hadnagya, Frank P. Lahm is innen írt feletteseinek, hogy adjanak egy esélyt a Wright fivéreknek.
Az Egyesült Államokba való visszatérésük után így végre bemutathatták a Fegyverzeti és Erődítési Bizottság tagjainak találmányukat, amely kedvező fogadtatásra lelt. 1908-ban előbb az amerikai hadsereg, majd egy francia konzorcium is szerződést kötött velük. A nyilvános áttörés 1908 augusztusában következett be, amikor a kételkedő francia közönség előtt Wilbur könnyedén írta le a legkülönfélébb alakzatokat a levegőben, bizonyítva a szerkezet irányíthatóságát.
Ettől kezdve Wilbur, Orville, valamint a vállalkozáshoz időközben csatlakozó húguk, Katharine világhírűvé váltak: Taft elnök a Fehér Házban tüntette ki őket, és az addig mostoha Dayton lakossága is ünnepelte őket. 1909-től hivatalosan is elindult repülőgépgyártó vállalkozásuk.
A Wright Flyer II 1904-ben
1910. május 25-én Wilbur és Orville először és utoljára szálltak fel egyszerre – minden addigi és azutáni repülés során csak az egyikőjük emelkedett a levegőbe, az esetleges halálos balesetekkel számolva.
Az 1910-es évek elejét beárnyékolta a riválisokkal való pereskedések sorozata, amelyből azonban a fivérek kerültek ki győztesként. Bár a vezéregyéniség Wilbur hatékonyan vezette az egyre terebélyesedő családi céget – amely már a repülőgép-készítés mellett pilótákat is képzett –, a folyamatos utazás és stressz rendkívül rossz hatással volt egészségére: mindössze 45 évesen, 1912-ben elhunyt. Ezzel a cég vezetése Orville-ra szállt, aki hamar megelégelte az üzleti tevékenységet, és 1915-ben túladott a vállalkozáson.
A túlélő Wright-fivér pilótaként 1918-ban repült utoljára, az elkövetkező évek során az éppen létrejövő különféle légügyi hatóságok vezetésében játszott prominens szerepet. 1936-ban az amerikai tudományos akadémia, a National Academy of Sciences tagjává választották, 1939-ben pedig születésnapját, augusztus 19-ét Franklin Roosevelt elnök a Repülés Nemzeti Napjává tette.
A második világháborút követően a következőt nyilatkozta a modern hadviselésben a bátyjával közös találmányuk által játszott kulcsszerepről:
„Mertük remélni, hogy olyasvalamit találtunk fel, ami tartós békét hoz a földre. De tévedtünk... Nem, nem érzek megbánást a repülőgép feltalálásában játszott szerepem miatt, habár nálam jobban senki sem helytelenítheti a pusztítást, amelyet okozott. Úgy érzek a repülőgéppel kapcsolatban, mint a tüzet illetően. Azaz sajnálom a rengeteg szörnyű kárt, amelyet a tűz okoz, de úgy gondolom, jó az emberi fajnak, hogy valaki felfedezte, hogyan lehet tüzet csinálni, és hogy megtanultuk, hogyan lehet több ezer fontos módon felhasználni.”
Orville Wright 76 éves korában, 1948. január 30-án hunyt el, miután már második szívrohamát szenvedte el. A repülés úttörője a lovaskocsik korában született, és még megérte a hangsebesség feletti repülés hajnalát is. Bátyjával együtt (egyikőjük sem nősült meg) nyugszik a daytoni Woodland temetőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05