Pécsett csodálhatjuk meg az egykori oszmán fővárosról készült századfordulós képeket
2018. február 19. 16:38 MTI
Az 1898 és 1913 közötti Isztambult huszonöt térhatású fotón bemutató, egy hónapig látható kiállítás nyílt meg pénteken a pécsi Cella Septichora Látogatóközpontban. A Bécs után a baranyai megyeszékhelyen látható kiállítás Felvinczi Sándor gyűjtő ötlete alapján készült.
Korábban
A pécsi ókeresztény műemlékegyüttest összefogó intézményben látható tárlat megnyitóján Ahmet Akif Oktay, Törökország magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely erős kulturális, tudományos és emberi kapcsolatokat ápol Törökországgal. Pécs és Isztambul 2010-ben közösen viselte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, és a kiállításnak köszönhetően a két város ismét találkozik egymással - mondta. Pécsről megjegyezte: országa szándéka, hogy a török emlékek felújításában támogassa a várost, egyúttal azt remélte, hogy minél több török turista látogat el a megyeszékhelyre.
A kiállítást szervező Yunus Emre Intézet Budapesti Török Kulturális Központ igazgatója, Yakub Gul azt mondta: a tárlat az oszmán időkbe, történelmi utazásra vezeti vissza a látogatókat. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a megnyitón arról beszélt, hogy egy különleges, nagy múltra visszatekintő, több ezer éves várost bemutató, nagyon speciális képanyag került Pécsre. A fotók ugyan több mint száz éve készültek, a rajtuk látható épületek azonban mai állapotukban is felismerhetőek - tette hozzá.
Az írásos összefoglaló szerint Pécsen kiállított fotógráfiák eredetije egy úgynevezett sztereofénykép, amelyet az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel. A képpár - írták - egy sztereoszkópnak nevezett speciális szerkezetben szemlélve térhatású képpé olvad össze. A Cella Septichorában látható sztereoképek digitális képfeldolgozás és az úgynevezett anaglif-eljárás segítségével sztereonéző készülék nélkül válnak háromdimenzióssá. A Bécs után a baranyai megyeszékhelyen látható kiállítás Felvinczi Sándor gyűjtő ötlete alapján készült.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap
- Vasúton érkezett az első automobil Budapestre tegnap