Paranoia, depresszió, családgyilkosság: 9 őrült uralkodó a történelemből

2019. július 5. 19:31 Múlt-kor

Korábban

IV. György (régens 1811–20; király 1820–30), a képzelt angol hős

György eltér az eddigi kegyetlen uralkodóktól: nem agresszív viselkedésével tűnik ki a királyok közül, hanem vezetőhöz a korszak szemében méltatlan viselkedése által.

Már fiatalon elutasította a merev udvari erkölcsöt és bele vetette magát a szerencsejátékokba, az ivászatba és a parázna életvitel sűrűjébe, ráadásul egy tévképzet is eluralkodott rajta. Természete a család, főleg felesége, Braunschweig-Wolfenbütteli Karolina számára igazi átok volt.

Szerelem helyett már gyűlölet volt első látásra, ez nem csoda, hiszen a nő nem szimpatizált az iszákos és meglehetősen telt testalkatú férfival, György pedig nem tűrte, ha korlátozták.

A nászéjszaka ugyan lányuk, Sarolta fogantatásával eredményes volt, ám ettől a naptól fogva a pár külön élt. Karolinát férje iránti ellenszenve nem gátolta abban, hogy igényt tartson ő is a koronázásra, melyet György igyekezett meghiúsítani. III. György halála után a régensherceg házasságtöréssel vádolta meg a nőt, hogy elválhasson, ám a vád nem állt meg.

A koronázás napján Karolina a westminsteri apátsághoz érkezett, ahol kiderült, hogy nincs jogosultsága belépni, így kénytelen volt lemondani arról, hogy fejére kerüljön a korona.

György megszállottan követte a napóleoni háborúk történéseit és képes volt a Waterloonál lezajlott győzelem minden egyes részletét megtanulni. Olyan mértékben élte bele magát az eseményekbe, hogy a végén meg volt győződve arról, hogy ő maga is részt vett az ütközetben.

Ezt követően a társasági esteken igen kínosan teltek vacsorák, amikor a király nem létező emlékeit mesélte az összecsapásról. Ennél már csak az volt kellemetlenebb, hogy a történeteket Wellington hercegének is előadta, aki valójában győzelemre vitte a sereget Napóleonnal szemben.

előző oldal következő oldal 8 / 9