Orvosi recepttel és tengeralattjáróval is próbálták kijátszani a szesztilalmat a kreatív amerikaiak
2023. október 15. 16:18 Múlt-kor
„Vak disznók” és paralízis
De nem csak az életveszély miatt nem volt ildomos vegyi anyagokkal felturbózott szeszes italok fogyasztása, sokan ugyanis megvakultak vagy lebénultak.
Utóbbi különösen egy Jamaica Ginger, Jamaica Jake vagy egyszerűen csak Jake néven emlegetett, ijesztően magas alkoholtartalmú italnak volt „köszönhető”, amely miatt a déli államokban becslések szerint több tízezren bénultak le legalább részlegesen.
Az italok fogyasztása egyébként elsősorban illegális kocsmákban, ún. speakeasykben vagy blind pigekben volt lehetséges, ahol gyakran kávés-és teáscsészékből ihatták a vendégek a kétes eredetű löttyöket.
Fiatal nők ünneplik a szesztilalom végét életük első legálisan fogyasztott sörével egy bárban, 1933.
1927-ben egyes becslések szerint már országszerte mintegy 30 ezer illegális italmérés működött, kétszer annyi, ahány az alkoholtilalom előtt (legálisan).
Más adatok szerint csak New Yorkban 20 és 100 ezer közötti volt ezek száma. Bármelyik is áll közelebb a valósághoz, döbbenetes számok.
Mint ezekből az adatokból is látható, a törvényileg előírt „józanság” nem érte el a kívánt hatást, a bűnözés nemhogy csökkent volna, de soha nem látott magasságokba emelkedett.
A Volstead-törvény visszavonására 1933. március 22-ig kellett várni, amikor Roosevelt elnök aláírta a Cullen-Harrison-törvényt, amely az italok alkoholtartalmát 3,2 százalékban maximálta.
Az alkoholtilalomnak a 18. alkotmánykiegészítést visszavonó 21. alkotmánykiegészítés 1933. december 5-i elfogadása vetett véget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap