A vörösterror 133 napja

Olykor gyilkossághoz vezetett a kártyázás a 16. század végi katonai táborokban

2019. február 20. 13:59 Várháborúk kora blog

A 16. századi háborúkba – Francia Királyságba, Itáliába, Németalföldre vagy a Magyar Királyságba – felfogadott német gyalogosok és lovasok részére a tábori élet mindennapjainak szabályozására különböző rendszabályokat foglaltak írásba. Tiltották a verekedéseket, a párbajokat, a szerencsejátékokat, az iszákosságot és a kéjnők tartását is. Ennek ellenére a leírtak sok esetben annyi értek, mint a papír, amire lejegyezték. Ahogyan a vitriolos megjegyzésektől soha sem tartózkodó Illésházy István följegyzéseiben az 1594-ben Esztergom ostromára küldött német katonaság esetében a következőket írta le: „egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek; paráznasággal, részegséggel, vendégséggel, kalmár-áruval, udvari pompával úgy annira rakva vala az tábor, hogy nem az sz. istennek de még az jámbor embereknek is iszonyú vala benne maradni.”

Az ördög bibliája a 16. század végi katonai táborokban

A későbbi nádor a „bűnlajstrom” számbavételénél egyedül a kártyázást „felejtette ki”, amely azonban a többihez hasonlóan veszélyesen bomlasztani tudta a tábor fegyelmét. Nézzünk erre három példát a tizenöt éves avagy hosszú török háború időszakából. Az első erre vonatkozó híradást a modern sajtó első elődjeként számon tartott úgynevezett Fuggerzeitungok 1595. évi kötetében találhatjuk. Eszerint az esztergomi táborból október 24-i jelentésből az derült ki, hogy aznap hét órakor Christof Sparoskyt (Sborofskyt), Mátyás főherceg 100 lovas lövészének parancsnokát (Rittmeisterét) von Arch gróf leszúrta. A felek a kártyán vesztek össze, majd Sparosky pofon vágta a grófot. Ezt megbosszulandó von Arch kardot rántott és végzett inzultálójával. A jelentés készítője megjegyezte, hogy reméli az Isten megmenti őket a további rossz dolgoktól.

A következő, a kártyával bűnbe esett híresebb hadfi Peter Ernst von Mansfeld volt, aki mostohatestvérével, Karl von Mansfelddel érkezett 14 éves korában a magyarországi hadszíntérre az 1595. esztendőben. A Protestáns Unió híres-hírhedt generálisának karrierjét II. Rudolf haderejében igen különösnek és zaklatottnak tekinthetjük, ám pártfogói minden egyes alkalommal megmentették a felelősségre vonástól. Az ifjú azonban valamikor 1603 végén vagy 1604 elején viharos gyorsasággal hagyta el a magyarországi hadszínteret és visszautazott Németalföldre – legalábbis erre enged következtetni az, hogy az Udvari Haditanács 1604. február 22-én azt parancsolta karcsai Somogyi Farkasnak, a győri Obrist magyar helyettesének, hogy Mansfeld Győrben hátrahagyott dolgait további parancsig senkinek se adja ki. A távozásának okaként azt feltételezik, hogy a korhely ifjú az úgynevezett Picquett kártyajáték rabjává vált. Sokat játszott és sokat is veszített, és a kártyaadósságot csak kölcsönből tudta fedezni. A kötelezvényen azonban elváltoztatta az aláírását, és később azt állította, hogy az nem tőle származik. A névtelen szerző szerint a sértett egy párbajban, amit egyébként szigorúan tiltottak, elégtételt vett rajta és életét is csak annak az árán hagyta meg, ha visszavonja állítását, miszerint a hitelező hamisította alá a nevét a papírra. Ezt követően pedig soha többet nem állt Habsburg szolgálatba, bár még egyszer – Bethlen Gábor szövetségeseként – járt katonaságával a Magyar Királyságban.

A tizenöt éves háború leghíresebb és legismertebb korhelye nem más volt, mint Hermann Christof von Russworm volt. Utolsó nagy kalandját még Egon Erwin Kisch is megörökítette novellakötetében. A már idézett Illésházy a következőket jegyezte le róla az 1602. évi hadjárattal kapcsolatosan: „Fő az hadban egy kevél gonosz első ember vala, kártyás, részeges német, Roszbur (Russworm) nevő, valami szegény nembül való.” Ebben az esztendőben Russworm a keresztény had Obrist-Feldmarschalljaként Buda ostromára vezette az alája rendelt katonaságot. A hadművelet október 2-án vette kezdetét és november 14-én teljes kudarccal végződött, többek között az ostromlottak bátor helytállásának, állandó sikeres kitöréseinek köszönhetően is. Az egyik ilyen alkalmat a magyar Lívius, Istvánffy Miklós a következőképpen örökítette meg: „Mondják, hogy Roswurm az veszedelembe forgók megsegítésébe késedelmes volt légyen, mivel szintén azon időbe kockázván és kártyázván az sátorban, s a pénznyerésnek reménségét el nem hagyván, követeket küldözött volna valamennyi ideig az hadnagyokhoz, s így az időt múlatván, az ellenségnek helyet engedett volna akaratjának véghezvitelére.”

Mint láthattuk a kártyázás gyilkossághoz (Sparosky leszúrása), egy karrier megakasztásához (Mansfeld elmenekülése), valamint egy ellenséges kitörés alkalmával a kötelesség elmulasztásához (Russworm) vezetett. Bár, mint említettük, megpróbálták tiltani, ám ez vajmi kevés hatást gyakorolt, hiszen a felfogadottaknak a táborokban valamivel el kellett ütniük a harc közbeni szüneteket. Ha mással nem, hát azzal, hogy verték a blattot!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!