New York a századfordulón valósággal hadat viselt az eldobált banánhéjakkal
2019. július 30. 18:39 Múlt-kor
Habár napjainkban már szinte csak a klasszikus komikusi látványelemek egyikeként látjuk viszont, a banánhéjak által okozott balesetek a 19. század második felében és a 20. század elején meglehetősen gyakoriak voltak az Egyesült Államok nagyvárosaiban, főként New Yorkban. Hogyan lehetséges, hogy az egykor mindennapos veszély mára megszűnt?
Korábban
Járványszerű balesetek
1907-ben egy Anna H. Sturla nevű amerikai nő felszállt egy New York-i kompra, elcsúszott egy banánhéjon, majd 250 dollár kártérítést követelt a hajó üzemeltetőitől. Állítása szerint három orvos is megvizsgálta, és mind azt állapították meg, hogy a baleset miatt műtétre van szüksége.
Végül 150 dollárt kapott – akkoriban ez sem volt kevés pénz, de elmaradt attól az 500 dollártól, amelyet Sturla első banánhéjas „incidenséért” kapott. Ekkor a 125. utca és a Park Avenue kereszteződésénél lévő vasútállomás lépcsőjén csúszott el egy héjon.
„Nem telt el hat hónap” – írta a New York Times riportere a különös eseménysorozatról, „mielőtt Mrs. Sturla ismét bajba keveredett e főellenségeivel, a banánhéjakkal.” Anna Sturla összesen 2950 dollár kártérítésben részesült 17 balesetből négy év leforgása alatt. Ebből 11 alkalommal banánhéjakat tett felelőssé sérüléséért. A Times cikkének írásakor már csalás vádjával állt bíróság előtt.
Több éven keresztül azonban komolyan vették panaszait, mivel sok New York-i lakos szenvedett hasonló balesetet. Habár napjainkban klisés varietépoénnak tűnik a banánhéjon való elcsúszás, eredete a humoros kabaréknál régebbre nyúlik vissza: egykoron évtizedeken át tartották rettegésben az amerikai nagyváros lakóit.
Amikor először érkezett banánszállítmány New Yorkba, az a logisztika és a tervezés diadalának minősült: ekkoriban, az amerikai polgárháborút követő időszakban a banán olyasféle státusznak örvendett az Egyesült Államokban, mint a kaviár – drága és nehezen beszerezhető luxus volt.
A legközelebbi banántermő vidék Jamaica volt, innen az Egyesült Államok északkeleti partjaihoz szállítani három hétbe is telhetett hajón, ennyi ideig pedig nem állt el magától a gyümölcs.
Miután egy vállalkozó felfedezte, hogy az észak felé tartó úton a hűvös, nyílt fedélzeten tárolt banánok nem romlanak meg, valóságos őrület kerekedett a gyümölcsért: gyárak egész hálózata kezdett jeget készíteni a banánszállítmányok hidegen tartására, és az egzotikus gyümölcs egy csapásra olcsó fogyasztási cikké vált.
Súlyos ára volt azonban ennek: az árusok az utcán terítették a banánt, mivel a héj megvédte a gyümölcsöt a szennyeződéstől. New York lakói ezért ugyanúgy eldobálták az utcán a banánhéjakat, mint bármilyen más csomagolást, a századfordulóra pedig valósággal tele volt a város sajtója sokszor igen súlyos, banánhéjhoz köthető balesetekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap