„Kiengedte a szellemet a palackból” a német haderő Ypernnél
2021. április 22. 13:36 Múlt-kor
Korábban
Halálos késlekedés
A nyugati fronton 1915 áprilisára patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek már az első yperni csata folyamán sem bírtak egymással. A németek nem tudták elérni a La Manche csatorna déli partját, az antant erők pedig nem tudták visszanyomni a támadókat. A német vezérkar ezért egy szokatlan támadással próbálta feltörni a francia védelmi vonalakat.
A belgiumi Ypern városa közelében futó frontvonal mentén 5700 hordó klórgázt halmoztak fel a németek, akik csak a kedvező széljárásra vártak. 1915. április 22-én a szél nyugati irányba, a francia csapatok állásai felé fújt. Elérkezett a cselekvés ideje. Aznap délután, nem sokkal hat óra előtt a hordókat megnyitották és kiengedték a halálos klórgázt.
Fritz Haber német vegyész javaslatára tartályokból fújták ki a mérgező vegyületet ‒ ezzel az 1899-es hágai tiltást is kijátszották a németek, mivel az expressis verbis a fojtógázok lövedékekben való bevetésére vonatkozott. Az egyezmény aláírásakor a palackokból való kifújás technológiája ugyanis még nem létezett.
A front túloldalán a francia gyarmati hadsereg marokkói és algériai egységei állomásoztak. A katonáknak ugyan feltűnt a vészesen gomolygó szürkés-sárgászöld felhő, de teljesen tapasztalatlanok voltak a vegyi fegyverekkel kapcsolatban, így az egységek tagjai egészen addig, amíg nem léptek kontaktusba a halálos eleggyel, a helyükön maradtak. Ez a késlekedés több ezer ember halálát okozta.
A klórgázzal érintkezők először köhögni kezdtek, majd fulladási rohamokat kaptak. Aki ekkor még észnél volt, az futásnak eredt, hogy minél messzebb kerüljön a gázfelhőtől. A kevésbé szerencsések már nem tudtak kimenekülni: a vízzel heves reakcióba lépő klór ugyanis sósavoldatként kicsapódott szemük nyálkahártyáján és szétmarta a látószervüket. Másoknál a kicsapódott sósav az orr nyálkahártyáján okozott égési sérüléseket, és ezrek haltak meg a tüdejükben képződő sav maró hatása miatt, amelynek következtében az áldozatok a szétmart tüdejükbe bejutó testnedveik következtében megfulladtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.