Nem sikerült megfelelő külföldi segítséget szerezniük a Wesselényi-összeesküvés résztvevőinek
2019. április 30. 11:11 Csernus Szilveszter
Korábban
Koncepciós per?
A három Ausztriában kivégzett magyar nemes elleni eljárás több szempontból sem felelt meg a kor támasztotta jogi követelményeknek. A hűtlenség bűncselekményét a Magyar Királyságban követték el és személyükben is magyar nemesek voltak. A területi és a személyi hatály is amellett szólt, hogy Magyarországon, magyar bíróság ítélje el őket.
Milyen alapon vádolta tehát őket az alsó-ausztriai kamaraügyész? Lipót azzal indokolta ausztriai felelősségre vonásukat, hogy annak a törvényszéke elé tartoznak, akinek hűségére kötelezve voltak. S valóban, Zrínyi, Frangepán és Nádasdy ausztriai nemesek is voltak, ott is rendelkeztek birtokokkal, de mint magyar nemesek, megillette őket az alkotmány habeas corpus joga, azaz csak bírósági ítélet, vagy tettenérés nyomán tartóztathatták volna le őket. Ezen nem először és nem utoljára ejtettek csorbát a Habsburg-uralkodók. Lipót magyar tanácsosai is javasolták egyébként a hazai bírósági tárgyalást, de félő volt, hogy a magyarországi törvénykezők az abszolutizmus ellen küzdőket nem ítéli fő- és jószágvesztésre.
Másrészről az eljárást még névleg sem a bíróság irányította: a császár Titkos Tanácsának utasításai szerint történt az ítélkezés, még az időpontját is a csúcsszerv határozta meg - nemcsak a főurak, hanem a pozsonyi bíróság esetében is. A hűtlenség vétkét maguk is kínzás nélkül bevallották, tehát az alól (elvileg) az utókor sem mentheti fel Zrínyiéket, ugyanakkor leszögezhetjük: jogtalan eljárás áldozatai lettek.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.