Nem mindenki szemében volt hősies forradalmár Che Guevara
2022. május 20. 08:57 Múlt-kor
Korábban
A kubai győzelem
Guevara Mexikóba ment, ahol egy kórházban dolgozott orvosként. 1955-ben itt ismerkedett meg Raúl Castróval, majd Fidellel is. Ők a Moncada-laktanya 1953-as sikertelen ostromát követően kényszerültek száműzetésbe, ám Mexikóban is folytatták a szervezkedést Fulgencio Batista kubai elnök rendszere ellen.
A helyi hatóságok emiatt egy rövid időre még le is tartóztatták őket. Végül 1956. december 2-án szálltak partra Kubában a Granma névre hallgató hajóval. 81 fős csapatuk létszáma csakhamar 22-re olvadt, és úgy tűnt, hogy a kubai forradalom ügye végleg elveszett.
Fidel Castro és Ernesto Guevara a mexikóvárosi Miguel Schultz Börtönben, 1956 nyarán. Könnyen lehet, hogy ez az első fényképfelvétel, amelyen együtt szerepelnek.
Ám mégsem így történt. Batista katonái ugyan végig sokszoros létszámfölényben voltak, sőt nehéztüzérséget és légierőt is be tudtak vetni, ám a klasszikus gerillaharcmodort alkalmazva komoly győzelmeket arattak.
A Nyár hadművelet (Operación Verano) során például körülbelül háromszáz ember alkotta Castróék seregét, míg Batista 12 ezer embert küldött ellenük. A győzelmekben főleg az segítette a forradalmárokat, hogy a helyi lakosság végig az oldalukon állt.
Fidel Castro és követői egy titkos helyen a kubai Sierra Maestra hegységben 1957 júniusában. Jobbról balra: Juan Almeida Bosque százados, Jorge Sotus százados, Crescencio Pérez százados, Fidel Castro, öccse, Raúl (térdel), Universo Sánchez hadnagy, Ernesto Che Guevara, és Guillermo Garcia százados.
Guevara rendkívül kemény és határozott parancsnoknak bizonyult ezekben az években, aki sokat követelt az embereitől és nem tűrt megalkuvást. Azokat, akikre az árulás gyanúja vetült, kivégeztette, de hasonlóképpen keményen büntette a dezertőröket.
A kubai forradalom során a módszerei mégis eredményesnek bizonyultak: az 1958. december 28-a és 1959. január 1-e között vívott Santa Clara-i csatát az ő vezetésével nyerték meg, és elfoglalták a várost. Órákkal az újév beköszönte után Batista elmenekült, Castróék pedig átvették a hatalmat az országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap