Nem kért a kompromisszumokból, a békeszerződést és az amnesztiát is elutasította II. Rákóczi Ferenc
2022. március 27. 15:10 Németh Máté
Korábban
A kritikus évek
A Habsburgokkal történő béketárgyalások – amely során a kurucok többek között az Aranybulla ellenállási záradékának elismerését (nemesi ellenállás joga), a protestáns vallások szabadságát és Erdély függetlenségének biztosítását kérték – kudarcot vallottak.
Ennek következtében az 1707-es ónodi országgyűlésen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Rákóczi, felismerve azt, hogy az ország saját erejéből képtelen sikeresen megvívni a harcot, külföldi segítségben, szövetségben gondolkodott.
Orlai Petrich Soma: Az ónodi országgyűlés
A magyar trónra így eleinte Miksa Emánuel bajor választófejedelmet igyekeztek megnyerni, eredménytelenül.
Közben a fejedelemnek egyéb rágalmakkal is meg kellett küzdenie, az országgyűlésen ugyanis Túróc vármegye követei a harcok és az ezért történő anyagi áldozatok értelmetlenségéről szóltak, magát Rákóczit is támadva ezzel.
Felháborodva vette tudomásul, hogy az ország szabadságát megteremteni akaró személyét igaztalanul vádolják, „tyrannusnak” bélyegzik.
A pártütőnek nevezett követeket végül meggyilkolták. Tetézte a bajokat, hogy XIV. Lajos vonakodott szövetséget kötni és komolyabb támogatást nyújtani a kurucoknak, és miután az orosz segítség sem volt egyértelmű, a függetlenségi harc úgy tűnt, az ország határain belül fog folytatódni.
A császári csapatok sikere – 1708-ban a trencséni csatában döntő labanc győzelem született, ahol maga a fejedelem is megsérült –, az élelmezési problémák, a pestis kitörése és az árulások sokasodása egyre nehezebb helyzetbe sodorta a magyarok ügyét.
A demoralizálódott kuruc csapatok 1710-ben Romhánynál újabb csapást szenvedtek el a császáriaktól. Ezt követően kezdődtek el a béketárgyalások a két fél között, de miután II. Rákóczi Ferenc nem bízott a Habsburg oldalon tárgyaló Pálffy János szavában, Lengyelországba ment abban a reményben, hogy ott találkozik az orosz cárral.
Távozásával az ország ügyeit Károlyi Sándorra bízta, aki – tájékoztatva lépéseiről a fejedelmet – folytatta az egyezkedést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.