Nem hivalkodott vagyonával, 86 évesen halt meg Al Capone utódja, a „valódi keresztapa”
2021. április 27. 16:56 Múlt-kor
Korábban
Belépés a chicagói bűnszervezetbe
Antonio Leonardo Accardo 1906. április 28-án született Chicago „Little Sicily” nevű olasz negyedében. Édesapja szerény varga volt, azonban üzlete elég jól ment ahhoz, hogy édesanyja háztartásbeli maradhasson. Antonio hat gyermek közül volt a második.
A fiatal Accardo már kiskamaszként felhagyott iskolai tanulmányaival, helyettük egy környékbeli semmirekellőkből álló bandához csatlakozott. Az inkább kalandvágyó ifjakból, semmint tapasztalt bűnözőkből álló csoport meglehetősen gyakran rabolt ki boltokat vagy lopott autókat saját maguk szórakoztatására. Accardo azonban a többiektől eltérően nem riadt vissza az erőszaktól, ami jó benyomást keltett a banda tapasztaltabb tagjainak körében is.
Az 1920-as évek közepére Accardót már bemutatták Al Caponénak is, és mindössze húszévesen hivatalosan is a Chicagói Galeri néven ismert olasz bűnszervezet „beavatottjának” számított. Az erőszakos, ám engedelmes férfi ki volt éhezve arra, hogy bizonyítsa hűségét a maffiához. Mi is lehetett volna jobb módja ennek, mint hogy önkéntes igazságosztóként eredjen az ismert árulók nyomába?
Accardo már karrierje korai szakaszában lenyomozott és baseballütővel halálra vert több olyan bandatagot is, akik elárulták a vezért. Az önkéntes munkával elégedett Al Capone innentől a „Joe Batters” becenévvel illette (a „batter” az ütőjátékos megnevezése a baseballban).
Erőszakra való hajlamossága ellenére Accardót a legtöbben csendes és nyugodt modoráról ismerték, amelynek köszönhetően gyorsabban lépkedett felfelé a Galeri ranglétráján, mint addig bárki. Nem csupán Al Capone egyik legközelebbi beosztottja lett, de a bizalmasa is, ami „Amerika első számú közellensége” esetében igencsak nagy szó volt.
Capone annyira bízott Accardóban, hogy még arra is felkérte, vegyen részt az 1929-es Valentin-napi mészárlásban. E hírhedt leszámolás során négy ismeretlen, rendőrnek öltözött fegyveres végzett kegyetlenül George „Bugs” Moran, Capone egyik legfőbb riválisának hét emberével fényes nappal. Habár továbbra sem lehet tudni, hogy Accardo is az elkövetők közt volt-e, az kétségtelen, hogy Capone kedvéért szinte bármit megtett volna, így korántsem zárható ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap