Nem bánta meg tettét a történelem egyik legnagyobb csalója, Charles Ponzi
2020. február 18. 14:44 Múlt-kor
Korábban
Újra szegénységben
Az immár 42 éves, túlsúlyos és kopaszodó Ponzi szakma nélkül nemigen talált munkát hazájában, és egyre rosszabb állapotba került.
Több sikertelen gyors meggazdagodási kísérletet követően a korabeli olasz légitársaságnál, az Ala Littoriánál sikerült állást találnia, annak brazíliai ügynökeként.
A második világháború során a brit titkosszolgálat és a szövetségesek oldalára álló Brazília hatóságai együtt leállították a társaság működését az országban, így Ponzi ismét munkanélkülivé vált.
Meglehetős szegénységben élt tovább a dél-amerikai országban, időnként fordítói munkálat elvállalva, valamint megírta önéletrajzát.
1941-ben szívrohamot kapott, és fokozatosan elvesztette látását. Utolsó éveiben egyetlen megmaradt barátja, egy olasz származású brazil fodrász támogatta anyagilag.
1948-ra már szinte teljesen megvakult, az év elején pedig agyvérzést szenvedett, amely lebénította jobb oldalát.
Nem sokkal később egy Rio de Janeiró-i alapítványi kórházban hunyt el, összvagyona ekkor mintegy 75 dollárt tett ki.
Ponzi neve végleg összefonódott a piramisjátékszerű átverésekkel. A 20. és 21. század azóta eltelt évtizedei során számos csaló bukott le hasonló „vállalkozásokkal”, leghíresebben Bernie Madoff Wall Street-i befektetési tanácsadó, akiről 2008-ban derült ki, hogy mintegy 65 milliárd dolláros kárt okozott ügyfeleinek.
A jelenleg is 150 éves börtönbüntetését (a kiszabható maximumot) töltő Madoff lelepleződése után megbánást tanúsított, Ponzi azonban később sem mutatta ennek jelét.
Életét ugyanolyan nincstelenül fejezte be, ahogyan elkezdte, azonban valahol talán büszke is volt a rövid időre, amelyet tízezrek átverése által luxusban tölthetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap