Nem a husziták, hanem a szomszédos hatalmak voltak Hunyadi Mátyás valódi ellenfelei

Hunyadi Mátyás 553 éve, 1468. április 25-én indította el a csehek elleni keresztes hadjáratot, amely a remélt gyors lezárás helyett csak további régiós konfliktusokat idézett elő. Megkérdőjelezhető, hogy Mátyás nagyhatalmi politikájának volt-e reális megalapozottsága, hiszen a Közép-Európában terjeszkedő erős magyar birodalomnak több ellenérdekeltje – így a Habsburgok és a Jagellók – is akadt. Törökverő helyett így lett „igazságos” királyunkból Bécs sikeres ostromlója, aki birodalmi ambícióival összességében mégis kudarcot vallott.

Mátyás külpolitikai ambíciói

Hunyadi Mátyás már igen fiatalon a hatalmi intrikák célkeresztjébe került, majd vezető szerepébe beletanulva, maga is az egyik legfőbb aktoraként aktív szerepet játszott a 15. század második felének nagyhatalmi politikájában. 

Csehországgal már fiatalon közelebbről megismerkedhetett, bátyja kivégzését követően V. László Prágába hurcolta, ahol az akkori magyar uralkodó – a szintén még csak tizenhét éves László – váratlanul elhunyt.

A magyar belpolitika szövevényes háttéralkuinak köszönhetően Mátyást tizenöt évesen királlyá választották 1458-ban, koronázásra viszont csak a Szent Korona visszavásárlását követően, 1464-ben volt lehetőség. Nem csak a 80 ezer korona rúgott jelentős összegre, képletesen is nagy árat fizetett érte: a megállapodás szerint törvényes fiúutód nélküli elhalálozása esetén a Habsburgokra száll a korona.

Az 1458-tól 1471-ben bekövetkezett haláláig uralkodó Podjebrád György cseh király nem önszántából engedte el – a lényegében fogságban tartott – Mátyást, váltságdíjat és házassági ígéretet – ebben a Hunyadiak több alkalommal is nagyvonalúnak bizonyultak – kért nagylelkűségéért: Mátyásnak feleségül kellett vennie lányát, Podjebrád Katalint.

A ceremóniára 1463-ban került sor – ekkor a leány még csak tizennégy éves volt –, de a házasság nem volt hosszú életű: Katalin egy évvel később gyermekágyi lázban hunyt el, a gyászos esemény további következménye a két uralkodó – Mátyás és György – közötti fokozatos elhidegülés lett. Természetesen ezt a személyes okokon túl a politikai érdekellentétekben kell keresnünk.

A Hunyadi név kötelez, gondolhatták megválasztásakor a magyar rendek és a szomszédos országok vezetői. Mátyás másképpen vélekedett, nem vállalta fel édesapja „törökverő” örökségét, bár stratégiai hadműveleteket ugyan folytatott a törökök ellen – mint a Bosznia elleni 1463-as katonai hadművelet –, és török kézen lévő várakat is elfoglalt, de nagy háborút, nyílt összecsapásokat nem vállalt a Portával.

Külpolitikájának ezen alapvetése, miszerint ígéretekre nem alapozhat az oszmánok elleni harcban, nem javította Mátyás megítélését. A legfőbb kritikák, amelyek külpolitikai tevékenységével kapcsolatban felmerültek: a török veszély elhanyagolása, valamint az – igencsak megemelt – adók értelmetlen, saját ambícióit előtérbe helyező nyugati hadjáratokra történő pazarlása.

Ezzel szemben Mátyás politikájának lehetséges egy másik olvasata is. Belátta, hogy korában az állam és politikai szövetségesek „rugalmas váltogatásával” tudja csak saját törekvéseit érvényesíteni – a környező hatalmak is hasonlóképpen jártak el –, és fő céljának azt tartotta, hogy a perszonáluniók és politikai manőverek révén minél nagyobb befolyásra tehessen szert a közép-európai régióban.

Sokan vitatják, de minden bizonnyal igaz a feltevés, hogy Mátyásnak a végső célja a német-római császári cím elnyerése volt. Hogy hatalmát – ahogy az sokan feltételezik – valóban a török elleni háborúk anyagi fedezetének biztosítására használta volna fel, biztosan nem tudhatjuk, de a gondolat, hogy Európa csak egységesen vehette volna fel a harcot az oszmánok ellen, a jövőben igazolást nyert.

Ez a külpolitikai őrlődés végül ahhoz vezetett, hogy Mátyás uralkodása túlnyomó többségében nyugati szomszédaival háborúzott. Ez felemésztette a jövőbeli, esetleges oszmán támadások ellen is felhasználható tartalékokat. Ennek a kényszerpályának az egyik fő kiindulópontja a cseh husziták elleni keresztes háború indítása volt.

„A keresztes hadjárat”

II. Pál pápa hatálytalanította a bázeli zsinat kelyheseket – a huszitizmus egyik irányzata – elismerő pontjait, Podjebrád György fellépését pedig nem találták elegendőnek a mozgalom leverésére.

Az egyetlen megoldás a konfliktus kezelésére a keresztes hadjárat maradt. II. Pál a magyar uralkodó személyében lelkes támogatóra talált, aki értelemszerűen saját hatalmi helyzetének megszilárdítására törekedett a Jagellók ellen, továbbá a cseh választófejedelemség megszerzésével valóra válthatta volna birodalmi álmait.

II. Pál a cseh trónt eredetileg a lengyel IV. Kázmérnak (ur. 1447-1492) ajánlotta fel, így Mátyásnak választása nem lévén, közbe kellett avatkoznia, és felajánlania támogatását a pápának, legyen szó akár a husziták, akár az oszmánok elleni harcról. I. Ulászló (ur. 1440-1444) magyar királysága révén ráadásul nem lett volna váratlan egy újabb Jagelló uralkodó a trónon. A helyzet a lengyel király hatalmának megerősödésével valós fenyegetést jelentett Mátyásnak.

1468 tavaszán Podjebrád Viktorin, morva főkapitány háborút indított III. Frigyes német-római császár (ur. 1452-1493) ellen, a császárnak pedig a pápához hasonlóan szintén a magyar király segítségére volt szüksége. 1468. április 25-én Mátyás hivatalosan is elindította a csehek elleni keresztes hadjáratot.

Gyors győzelmekre számítottak, ám az ellenséges haderő sokkal nagyobb ellenállást fejtett ki, mint azt előzetesen várták. A kezdeti gyors sikereket követően – megszerezték a katolikus többségű Morvaországot, Sziléziát, valamint Lausitzot – egyre nagyobb tartalékokat emésztett fel a háború. A magyar uralkodó elleni belpolitikai szerveződések is a háborús veszteség okozta sérelmekből adódtak, noha a zsoldosok a zsákmányolásaikkal részben önfenntartóvá tudták tenni a háborút.

1469-ben Mátyás mindenképpen sikerként könyvelhette el, hogy ugyan több év háborúzás után, de a cseh katolikus rendek királlyá választották Olmützben. Ez egyben azt is jelentette, hogy megszűnt az esély egy tartós békére Podjebrád Györggyel. A cseh uralkodó élt az egyetlen esélyével, hogy megakadályozza Mátyás térnyerését: IV. Kázmér lengyel király gyermekeit tette meg országa örököseinek.

III. Frigyes nem támogatta megszorult helyzetében a magyar uralkodót, így lényegében egy cseh-lengyel-magyar konfliktussá eszkalálódott a háború, amely már – még a híres, Mátyás seregének legnagyobb eredményeként számontartott 1474-es boroszlói diadal ellenére sem – nem tűnt nyerhetőnek.

Podjebrád György 1471-es halálával a keresztes háború ürügye végleg megszűnt, így Mátyás előtt két út maradt: vagy több évnyi háborút követően eredménytelenül visszavonul, vagy folytatja a harcot az akkora már összeállt Habsburg-Jagelló front ellen. A Habsburgok és a magyarok között az 1477-es gmunden-korneuburgi béke az érdekellentéteket nem simította el, a körülmények ismeretében így nagy eredmény, hogy végül Mátyás az 1479-es béke feltételei alapján megőrizhette korábbi hódításait, valamint az új lengyel királlyal, II. Ulászlóval megosztott cseh trónt.

Ez a részsiker arra biztatta a magyar uralkodót, hogy továbbra is érdemes nyugat felé fordulnia nagyhatalmi pozícióinak megszilárdítása érdekében, így folytatta III. Frigyessel folytatott háborúit Ausztria ellen. 1482 és 1487 között Mátyás elfoglalta Alsó-Ausztria várait, valamint 1485-ben Bécset is bevette.

III. Frigyes megválasztott utódja 1486-ban fia, Miksa főherceg lett, így Mátyásnak nem maradt többé esélye a császári címre. Hiába a sikerei cseh földön, összességében elvesztette azt a nagy háborút, amelyre valós győzelmi esélyei már annak megkezdésekor is alacsonyak voltak. Trónutódlásának kérdésében is kudarcot vallott, hiába készítette elő Corvin János megkoronázását a főnemesek maga mellé állításával, végül egyik legnagyobb riválisa, II. Ulászló (ur. 1490-1516) örökölte meg a magyar trónt.

Hunyadi Mátyás husziták elleni keresztes hadjáratát lehetne felesleges, félig megnyert-félig elvesztett háborúként összegezni. Azonban az egyértelmű, hogy az uralkodó szándékai egészen mások voltak, ám terveinek megvalósítására a korabeli ingatag szövetségi rendszerek nem adtak lehetőséget.