Nehezített pályán ismételte meg Charles Lindbergh teljesítményét a „levegő három muskétása”
2023. április 13. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Hóförgeteg és használhatatlan iránytű
Az út első húsz órája gyakorlatilag minden nehézség nélkül telt, a gép 460, később 610 méteres magasságban, 170 és 200 km/h között szelte a levegőt. Az ideálisnak mondható látási viszonyok azonban greenwichi középidő szerint este kilenc óra tájban, a repülés 20. órájában erősen romlani kezdtek.
A horizonton viharfelhők gyülekeztek és eltakarták a csillagokat, többek közt a gép irányát meghatározó Sarkcsillagot is, ami azt jelentette, hogy a Junkers legénysége kizárólag a mágneses iránytűre hagyatkozhatott.
Hogy elérjék a tervezett célállomást, New Yorkot, Köhl a sűrű felhőréteg fölé, 1800 méteres magasságba emelkedett a gépével. Próbálkozása azonban eredménytelen volt, a trió a tiszta égbolt helyett továbbra is csak az iránytűre hagyatkozhatott, amely alaposan félrevezette őket.
A Bremen letért az eredeti útvonalról és északra, Kanada felé tartott. A gép legénysége csak másnap 6:50-kor látta meg újra a Sarkcsillagot. Fitzmaurice ekkor levonta a következtetést: az iránytű útmutatását követve nagyjából 40 fokkal eltértek az eredeti útvonaltól.
Köhl ekkor délnyugati irányba fordította a gépet, amellyel igyekeztek Új-Fundland és Labrador partvonalát követni. Ez igen problémásnak bizonyult, mert Új-Fundland fölött váratlan vihar tört rájuk, és a hóförgeteg miatt szinte semmit nem láttak. A Junkers legénysége megkönnyebbült, amikor megpillantották a Labrador-félszigeten található Torngat-hegység vonulatait.
A Bremen a sikeres transzatlanti repülőút után
Greenwichi középidő szerint 17:50-kor a Bremen legénysége olajszivárgást észlelt a pilótafülkében. Köhl eközben az üzemanyagszint-mérőt vizslatta, mert már csak két órára elegendő üzemanyaguk volt. Az idő szerencsére kitisztult, és a csapat előtt felsejlettek a Labrador-félsziget keleti csúcsa mellett fekvő elhagyatott és jeges Greenly Island körvonalai.
Mindeközben az óceán túloldalán, Németországban is nagy volt az izgalom. A Kis Újság 1928. április 17-i számában a következőképpen számolt be a felfokozott hangulatról:
„Köhl kapitány fiatal felesége egész idő alatt egy berlini nagy lap szerkesztőségében állandóan a rádiót figyelte. Ezeknél borzalmasabb, idegölőbb órákat alig élt át még asszony. Először jött a hír a megérkezésről, azután az elveszésről. Végre hajnal felé először bizonytalanul, majd egyre nagyobb bizonyossággal kezdtek szállingózni a hírek Amerika felől arról, hogy a Bremen szárazföldet ért Amerikában. Ekkor azonban egy ideig senki sem mert hitelt adni a rádiónak, a telefonnak és a táviratnak. Köhlné sem. Azután amikor teljes lett a bizonyosság, csak akkor ment haza, lefeküdt és nyugodtan aludt déli tizenkét óráig a rettenetes éjszaka után.”
A „levegő három muskétását” úgy ünnepelték, mint Lucky Lindyt
Köhlné valóban megnyugodhatott, ugyanis a férjének sikerült letennie a Brement egy befagyott, hóval borított tó felszínén. A kényszerleszállást a legénység mindhárom tagja sérülések nélkül megúszta. A 36 órás és 30 perces transzatlanti út véget ért. Európa és Amerika örvendezett, a Pesti Napló 1928. április 15-én a következőket adta közre:
„A reggeli táviratok azonban szétfutottak, és egyszerre páratlanul fölvillanyozták az érdeklődést a Bremen utasai iránt. Amikor a hiteles hír eljutott Ottavába, a kanadai alsóház félbeszakította tanácskozásait, és nagy lelkesedéssel fogadta a megérkezés közlését. A kanadai miniszterelnök a kormány nevében azonnal üzenetet küldött a német repülőknek, kifejezve a nép szerencsekívánatait az első, keletről nyugatra történt óceánrepülés sikere alkalmából.”
Köhl, Hünefeld és Fitzmaurice, akiket a sajtó a „levegő három muskétásának” keresztelt el, április 30-án ugyanolyan parádés ünneplést kapott, mint Lindbergh az Atlanti-óceán átrepülése után. Az amerikaiak megbecsülésüket és csodálatukat azzal is kifejezték, hogy Calvin Coolidge elnök a három pilótát a légtér hőseinek kijáró, nagy becsben tartott Distinguished Flying Cross (Kiemelkedő repülésért kereszt) kitüntetéssel jutalmazta.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


holokauszt
- Ezrével vesztek oda az emberek a budapesti gettó borzalmas körülményei között
- Vallásgyalázással is vádolták a szabadverstől a hagyományos műfajokhoz visszatérő Radnóti Miklóst
- Könyvbemutatón és rendkívüli irodalomórán is részt vehetünk a Kertész Imre-emléknapon
- Haláltáborba hurcolták Európa védőszentjét
- A nácizmus haszonélvezőjéből lett az üldözöttek megmentője Oskar Schindler
- Hatáskörét messze túllépve állította ki védlevelek ezreit a budapesti zsidóknak Ángel Sanz Briz
- Boldoggá avatták az embermentésért kivégzett lengyel családot
- A megértést tartotta a nevelés legfontosabb elemének a gyermekpszichológia úttörője
- Önként ajánlotta fel életét rabtársáért cserébe a „szeretet mártírja”
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 20:20
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap