Negyven tonna aranyat és ezüstöt rejtett az elsüllyedt spanyol hajó roncsa
2024. július 12. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Búvárharangos próbálkozások
Nemcsak a Nuestra Señora de Atocha, hanem a négy másik társa is elsüllyedt. A fedélzetükön lévő kincs azonban arra sarkallta a spanyol hatóságokat, hogy megkíséreljék menteni a menthetőt.
A túlélőknek köszönhetően tudták, hogy hol süllyedtek el a hajók, és az árboc is kilátszott az ötvenöt láb (16,76 méter) mély vízből.
A korabeli eszközök azonban mai szemmel vajmi kevéssé tűntek alkalmasnak a feladat kivitelezésére: a hajók maradványait rézből készült búvárharangokkal közelítették meg, és rabszolgákat is alkalmaztak a művelet kivitelezésekor.
A feljegyzések szerint az elsüllyedt hajókat kimenteni szándékozó expedíció nem úszta meg halálos áldozatok nélkül a próbálkozást, és a rabszolgák egy része odaveszett a kísérletben.
Búvárharangos roncsmentés ábrázolása a 18. századból
A mentésben résztvevők nem tudták áttörni az Atocha fedélzetét, így a Rosarióra koncentráltak, amely sekélyebb vízben süllyedt el. Mialatt azonban a Rosariót mentették, egy hurrikán újabb rombolást végzett az Atochán, eltüntetve a könnyen észrevehető maradványait, így a hajót később már nem tudtak megtalálni.
1624-ben egy havannai politikus, egy bizonyos Francisco Melián engedélyt kapott az uralkodótól arra, hogy megpróbálkozzon a Santa Margarita rakományának a kimentésével, és hogy ebből a célból rabszolga-búvárokat vegyen igénybe, akiknek siker esetén garantálta a szabadságát.
1626. június 3-án egy Casta Bañón nevű rabszolga felfedezte a Santa Margarita roncsait, így a hajón található értékek egy részét a felszínre tudták hozni, annak ellenére, hogy Meliánt gyakran zavarták meg a spanyol hajókra vadászó hollandok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap