Négy hadsereg megszállása alatt is élte tovább megszokott hétköznapjait a román főváros
2019. december 6. 15:10 Csernus Szilveszter
Korábban
Bukaresttől Budapestig
A román vezetés ugyan feladta a fővárost, de ezzel megmentette hadseregét a pusztulástól. Mackensen Bukarest elfoglalása után egész Romániát ki akarta ütni a háborúból.
1917 januárjára egész Dobrudzsa a kezére került, de a Duna és a Szeret folyók vonalánál a román-orosz erők megállították az ellenséget. A másik oldalról viszont a román frontot még a II. Bruszilov-offenzíva sem hozta kedvezőbb helyzetbe, így az megmerevedett.
Változást csak az oroszországi „októberi forradalom" hozott, amivel Románia biztos támaszát vesztette el. Egy évvel Bukarest elfoglalása után Oroszország összeomlott, s a helyzetet a Moldáv Köztársaság kikiáltása is bonyolította.
December 7-én Foksányban a felek tárgyalóasztalhoz ültek, ahol két nap alatt megegyeztek a fegyverszünet feltételeiben, ennek értelmében megszűntek a harcok Románia és a központi hatalmak között.
1918 tavaszán nemcsak Breszt-Litovszkban kötöttek békeszerződést győztesként a központi hatalmak, hanem a Bukarest melletti Bufteában is (1918. március 5.), amelynek révén a Monarchia és Németország a Prut folyóig megszállta keleti szomszédunkat (ez a mai román-moldáv határ).
Az előzetes békét május 7-én követte a háborút Romániával lezáró bukaresti béke, amely Bulgáriának juttatta Dobrudzsa nagy részét, a Monarchiához egy vármegyényi területű sávot a Kárpátok hágói mentén, de Románia kompenzációként megkapta Besszarábiát. Az ország továbbra is megszállás alatt maradt, nyersanyagait pedig a németek aknázták ki.
A különbéke elvileg megszegte az 1916-os bukaresti szerződést, de a keleti front békeszerződéseit később semmisnek tekintették - igaz, Románia a compiégne-i fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én újból belépett a háborúba és a Mackensen-hadsereg kivonulását követően megkezdte Magyarország megszállását is.
A román hadsereg megóvása Bukarestért cserébe két évvel később hozta meg gyümölcsét: az újabb román-magyar háborúban már elérték 1916-ban kitűzött céljukat - húsz nap híján három évvel azután, hogy magyar katonák masíroztak Bukarestben, a román királyi hadsereg bevonult a magyar fővárosba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap