Naponta csaknem 1000 brit katona vesztette életét hónapokon át a Somme-nál
2020. november 18. 13:59 Múlt-kor
Közel öt hónap mészárlás után, 1916. november 18-án Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka leállította a júliusban a Somme folyónál megindított antant-offenzívát. Véget ért a történelem valaha volt egyik legvéresebb összecsapása, amelynek során a szövetséges haderő mindössze 10 km-es mélységben nyomult be a német védelembe.
Korábban
A britek vesztesége 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető. A somme-i vágóhídon naponta 893 brit katona vesztette életét, aki pedig túlélte – mint az első világháború legfiatalabb katonája, az akkoriban mindössze 13 éves Sidney Lewis – sohasem felejtette el a borzalmakat.
A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. Hét napig tartó tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás, amelyben a brit hadsereg gerincét – a korábbi ütközetekkel ellentétben – a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregnek elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta.
A katonák felkészületlensége és a tábornokok rugalmatlansága katasztrófához vezetett. Első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.
A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak.
A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 indult támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket.
A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap