Naplójában talált rejtélyes folt mesél a tragikus sorsú sarkkutató haláláról
2020. december 2. 11:43 Múlt-kor
Korábban
A legkorszerűbb vizsgálatok
„A foltot azonnal a Nemzeti Múzeumba hozták vizsgálatra. Nem volt e személy számára kereskedelmi vagy egyéb nyereség a dologban” – mondta Rasmussen. „Manapság már nem vizsgálunk meg mintákat írásbeli engedély nélkül, akkoriban azonban egészen más volt.”
Akkoriban a dán Nemzeti Múzeum Természettudományi Egységének szakértői nem tudták meghatározni a folt kémiai összetételét. Az új tanulmányhoz a kutatók olyan technikákkal vizsgálták meg újra, amelyek az 1990-es évek elején még nem léteztek – például röntgenes fluoreszcenciával (XRF), illetve induktív csatolású plazma tömegspektrometriával (ICP-MS) –, hogy részecskeszinten ki tudják mutatni alkotóelemeit.
Az összeégett darabkában a szén mellett kalciumot, titánt és cinket is találtak a kutatók. E hármas azonban nem vágott egybe egyetlen ismert kőzettel sem Grönland északkeleti részén – mondta el Rasmussen. A további vizsgálatok megválaszolták a kérdést: kalcit-, rutil- és cinkitásványokat azonosítottak, amelyek tartalmazták ezeket az elemeket. Ezek az ásványok a korabeli gumigyártás töltelékelemei voltak, azaz a minta nagy valószínűséggel tartalmazott égett gumit. Ez valószínűleg egy megégett tömítésdarabból származott, egy petróleumlámpán vagy -kályhán, amelynek meggyújtásával próbálkozott Brønlund a halála előtt – írták a kutatók a tanulmányban.
A vizsgálat során mindemellett háromféle, szerves vegyületekből álló anyagot is találtak a mintában: zsírokat, petróleumot és emberi székletet. A kutatók szerint elképzelhető, hogy végső elkeseredésében a legyengül Brønlund megpróbálhatta saját székletével is begyújtani a lámpát vagy olajkályhát, amelytől a megváltást remélte.
„Ekkorra Brønlund már hetek óta éhezett, az emberi tűréshatárokon túli mértékben fáradt volt, és fagyoskodott is. Valószínű, hogy kezei remegtek, amikor a lerakatból vett gyufákkal próbálta előmelegíteni és bekapcsolni a kályhát a kicsiny barlangban” – írta Rasmussen és csapata a tanulmányban.
Az ilyen fajta kályhák előmelegítéséhez szeszre volt szükség, mielőtt be lehetett őket gyújtani, ilyen anyag azonban nem volt a lerakatban. Brønlund azután hagyhatta a nyomot a napló lapján, hogy megkísérelte – vélhetően sikertelenül – bármi elérhető anyaggal előmelegíteni a kályhát. A székletnyomok nagy mértékben árulkodnak a sarkkutató „utolsó sötét napjainak” elkeseredett körülményeiről – írták a kutatók.
A tanulmány november 16-án jelent meg az Archaeometry című szaklapban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.