Mit köszönhet a magyar tudomány Balogh Kálmánnak?

2018. október 19. 09:56 MTI

103 éve, 1915. október 19-én született Kolozsvárott Balogh Kálmán Széchenyi-díjas geológus, a modern üledékes kőzettani kutatások magyarországi megalapítója. Balogh Kálmánt több hazai és nemzetközi szakmai szervezet választotta tagjai sorába.

Korábban

Erdély román megszállása miatt 1919 decemberében családjával menekülni kényszerültek, Debrecenben telepedtek le. Édesapja sokat foglalkozott a betegeskedő kisfiúval, felkészítette a magántanulói vizsgákra, hosszú sétákra vitte, a természet szeretetére nevelte. Apja nyomdokait követve választotta a természetföldrajz tudományát, 1938-ban a debreceni Tisza István Tudományegyetemen kitűnő minősítéssel földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. 1940-ben földtanból doktorált. Az egyetemen találkozott egész pályafutását döntően befolyásoló mesterével, Telegdi-Róth Károly geológus professzorral, akinek biztatására a tanári pálya helyett a geológus hivatást választotta.

Már diákként bekapcsolódott a kutatómunkába, 1935 és 1940 között az egyetem ásvány- és földtani intézetének gyakornoka, 1940-től 1942-ig tanársegédje volt. Közben, 1940-től Budapesten, az Országos Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárában is gyakornokoskodott, 1941-ben a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa lett. 1944-ben behívták katonának, amerikai hadifogságba esett. Csak 1946-ban térhetett vissza munkahelyére, ahol tudományos munkatársként, főmunkatársként, 1952-től a térképező osztály vezetőjeként dolgozott. 1953 januárjában kinevezték az intézet igazgatójának, de júliusban már le is váltották, gyors egymásutánban elbocsátott elődeihez hasonlóan ő sem felelt meg a politikai elvárásoknak. 1964 és 1966 között a térképszerkesztő osztályt vezette.

1966-tól 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Földtani-Őslénytani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Itt vezette be a különböző földtörténeti periódusok elkülönítésére kiválóan használható, a rétegtanban látványos eredményeket hozó Conodonta-vizsgálatokat. (Conodonta - korai gerinchúros állatok kihalt osztálya, egyedei a kambrium időszakban jelentek meg, és a késő triász korban haltak ki.) Nyugdíjazása után a Földtani Intézet tudományos tanácsadójaként szolgálta tovább a geológia ügyét.

Tudományos munkájával 1952-ben a föld- és ásványtudomány kandidátusa, 1961-ben doktora lett. Disszertációját az általa olyannyira szeretett Bükk-hegység földtani viszonyairól írta. Kutatásai során főként az Aggtelek-Rudabányai-hegység, a Bükk és a Mecsek földtani térképezésével foglalkozott. Kiemelt figyelmet szentelt a 251-65,5 millió évvel ezelőtti földtörténeti középidő, a mezozoikum képződményei rétegtanának. Az általa legbehatóbban vizsgált Bükk-vidéken és az Aggtelek-Rudabányai-hegységben a triász időszaki kőzetek az uralkodóak, de jura időszakiak is előfordulnak, míg a Mecsekben a teljes mezozoikumot átfogó rétegsorok találhatók.

Tisztázta az Aggtelek-Rudabányai-hegység triász és a Borsodi-medence neogén kori képződményeinek fejlődéstörténeti és gazdaságföldtani kérdéseit, elkészítette a Bükk-hegység földtani-tektonikai térképét és földtörténeti múltjának összefoglalását. Térképező munkája során felismerte a Magyarországon akkortájt alkalmazott rétegharántolásos felvételezési módszer túlhaladottságát, helyette a réteghatár-követéses rendszert alkalmazta és tanította. Jelentős szerepe volt a Magyarország egészét egységesen ábrázoló földtani térképek tartalmi és formai kérdéseinek kidolgozásában, valamint a Kárpát-Pannon-térség lemeztektonikai értelmezésében. Irányította az ország egységes, 1:200 000 méretarányú földtani térképsorozatának elkészítését, megírta a magyarországi triász képződmények szinopszisát. Jelentősen hozzájárult a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység földtani és őslénytani kutatásához. Hozzájárult az Alföld mélyföldtanának megismeréséhez és az ottani szénhidrogén-kutatás tudományos megalapozásához.

Nevéhez fűződött még az üledékföldtan oktatásának korszerűsítése, kezdeményezésére indult meg a korábbi hegyvidéki földtani résztérképek egységesítése, szerkesztője volt Magyarország tektonikai térképének is. Ötletgazdaként, társszerzőként és főszerkesztőként oroszlánrészt vállalt az 1991-92-ben megjelent háromkötetes Szedimentológia című összefoglaló munka megírásában. A tudományos közösség a korszerű szemléletű üledékes kőzettani (szedimentológia) kutatások hazai megalapítójaként tartja számon.

Balogh Kálmánt több hazai és nemzetközi szakmai szervezet választotta tagjai sorába. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott „a geológia, mindenekelőtt az üledéktan hazai fejlődésében kiemelkedő jelentőségű Szedimentológia című kézikönyv szerkesztéséért és e tudományág meghonosításában és oktatásában végzett úttörő munkásságáért”. A március 15-i parlamenti díjkiosztó ünnepségen lett rosszul, kórházba került, de életét már nem tudták megmenteni, 1995. április 7-én Budapesten halt meg. 2005-ben a lillafüredi István-barlang bejáratánál emléktáblát avattak tiszteletére.