„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az
2018. június 20. 09:55 Múlt-kor
Korábban
Görög hatások
A római kultúra igazán a Kr. e. 3. században kezdte ismert formáját ölteni, amikor a görög kultúra már több évszázada létezett és folyamatosan fejlődött. A Kr. e. 2. századra a görög világ első számú katonai ereje Makedónia volt, Róma vele szemben négy háborút is vívott. Kr. e. 146-ra a teljes görög világ római uralom alá került.
A görög befolyás egyik érdekes példája a római építészet. Róma első épületei kör alaprajzúak voltak, ami kelta hatásra utal, idővel azonban áttértek a négyszögletes alaprajzokra, és megjelentek a görög világban évszázadok óta elterjedt oszlopok és háromszögű oromfalak.
A római panteon újabb példa az erőteljes görög hatásra: a rómaiak ugyan más néven emlegették őket, de isteneik mitológiájukban és ábrázolásaikban teljességgel azonosak a görög istenekkel. A görög Zeusz volt a római Jupiter, Árész volt Mars, és még a római jövendőmondás és jóslás szokásai is hasonlóak voltak a görög világban ismertekhez. Az olimpiai játékok folytatódtak, mi több, virágoztak a római fennhatóság alatt, és a híres római fogathajtóversenyek is görög eredetűek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap