„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az
2018. június 20. 09:55 Múlt-kor
Korábban
A rómaiak és az utak
A Kr. e. 5. században I. (Nagy) Dareiosz perzsa uralkodó elrendelte az úgynevezett „királyi út” megépítését, amely csaknem 2700 kilométeren át nyúlik a mai Irán területén található Szúza és a kis-ázsiai Szardeisz között. Ez azonban nem volt végig burkolt, sem túl egyenes – a világ legrégebbi burkolt útja egy egyiptomi kőbányánál van, és 4600 éves. A rómaiak láthatták e korai utak előnyeit, így továbbfejlesztették az ötletet. A birodalom hatalmának csúcsán 29 katonai sugárút indult ki a fővárosból, és a 113 provinciát 372 út kötötte össze, több mint 400 000 kilométer teljes hosszúsággal. Ez volt a világ legjobban összekötött birodalma, és ennek évszázadokig nem ért a nyomába senki.
Az egyenes, burkolt utak javítottak a kommunikáció gyorsaságán, azonban építésük és fenntartásuk igen költséges volt. A római utak csupán 20 százaléka volt valódi kövezett út, a maradék vagy egyszerű földút volt, vagy kaviccsal felszórt – mindkettő jelentős romláson ment keresztül a téli hónapokban, amit aztán orvosolni kellett. A kövezett utak sem voltak mindig tökéletesek: az úgynevezett vindolandai táblákon – egy csoport Hadrianus falánál előkerült római „képeslapon” – olvashatók a katonák által bejárt utakról szóló panaszok, amelyek jól mutatják, hogy azok karbantartása nem élvezett mindig elsőbbséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.