Minden korábbinál mélyebbre hatolt a török területekre Hunyadi János hosszú hadjárata
2021. január 9. 13:12 Pálosfalvi Tamás
Korábban
Kevesek szövetsége
Amikor a magyar sereg 1443. október derekán átlépte a Dunát, már világos volt, hogy semmiféle szövetséges hajóhad nem fogja lezárni a szorosokat, miután a pápa és Velence képtelen volt megállapodni a flotta finanszírozásáról. Murád pedig ekkorra már leverte Ibrahim bég felkelését, igaz, ennek híre akkor még aligha juthatott el Hunyadihoz.
A seregről, amely végül a vajda gyakorlati, és Ulászló király „hivatalos” vezetése alatt táborba szállt, igen keveset tudunk. A magját Hunyadi erdélyi és Erdély környéki (főképpen Temes megyei) familiárisai alkották, de az ország más részeiről is sokan csatlakoztak fizetés ellenében. A létszámot növelték az Ulászló hívására Lengyelországból érkező csapatok, valamint a Magyarországon toborzott cseh zsoldosok. A források szerint a sereg mintegy 600 „huszita módra” készített és fölszerelt szekeret vitt magával, melyek egy részét éppen Hunyadi kérésére építették az erdélyi szász városokban. A szekerekre kisebb kaliberű ágyúkat telepítettek, a hozzájuk szükséges puskaport (vagy annak egy részét) pedig Velence bocsátotta rendelkezésre.
A keresztény haderőt jelentősen gyarapította az országa elfoglalása óta magyarországi birtokain élő szerb despota, Branković György fegyveres ereje, aki a hadjárat finanszírozásából is kivette a részét. Mindent összevéve az összlétszám a szerbek csatlakozása után is csak kevéssel haladhatta meg a 15 ezer főt – bár ez a szám sem több óvatos becslésnél.
Miután átkelt a Dunán, a keresztény sereg néhány napig a Morava völgyében vonult dél felé, majd kettévált: a nagyobbik rész Hunyadi vezetésével átkelt a folyón, és az ellenség keresésére indult. Mivel az évnek ebben a szakában az oszmánok nem számoltak jelentősebb keresztény offenzívával, a balkáni török erőknek, ha nem is érte őket teljesen felkészületlenül a támadás, időre volt szükségük az ellenállás megszervezésére.
A ruméliai beglerbég, Kászim pasa – miután értesítette az Anatóliában tartózkodó Murád szultánt a helyzetről, – a lassú visszavonulás mellett döntött, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy időt nyerjen a csapatok összevonására. Hunyadi erői – amelyeket néhány napi járóföld távolságból követett a király a trénnel – akadály nélkül érték el Ništ, amelyet elfoglaltak és felégettek. (Oszmán forrás szerint viszont maga Kászim pasa rendelte el a város felgyújtását.)
Ništ elhagyva, november elején Hunyadi először ütközött ellenállásba: három kisebb oszmán sereget is megfutamított, amelyek célja talán az volt, hogy távolabb csalja a vajdát a király táborától, majd utóbbira támadjon. Miután kémeitől értesült az oszmán hadmozdulatokról, Hunyadi visszafordult, és valahol Niš és Kruševac között megütközött a Kászim pasa vezette balkáni oszmán erőkkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap