Miért utálta kinyitni a száját George Washington?
2018. október 6. 10:35 Múlt-kor
Washingtonnak, mire elnök lett, már csupán egyetlen foga díszítette ajkai kerítését, így kénytelen volt műfogsort hordani. Ám a korabeli konstrukciók különösen fájdalmasak voltak viselőjükre nézve, ráadásul mérgezőek is. Külön erőfeszítést igényelt az elnöktől, ha be akarta csukni a száját, mikor pedig ezt megtette, különös szájtartása lett, amely szinte minden időskori festményéről visszaköszön. És akkor még nem is beszéltünk arról, miből is készült maga a műfogsor.
Korábban
Egy virginiai ültetvényes gyermekeként születő George Washington (1732-1799) 17 évesen még földmérőként kereste kenyerét, öt évvel később azonban már egy kontingens önkéntes élén harcolt a francia és indián háborúban, ahol nem csupán nemzeti hőssé vált, de elterjedt róla, hogy nem fogja a golyó. A Monongahela folyónál vívott csatában ugyanis kétszer lőtték ki alóla a lovát, öltözékét pedig négy helyen lyukasztotta át lövedék. A fiatal Washington egyébként azon önkéntesek tisztje volt, akiknek franciákra irányuló sortüzével kezdetét vette a francia és indián háború.
Egy örökség miatt gazdag ültetvényessé váló, személyes bátorságának köszönhetően 28 évesen már ezredesi rangú Washington a politikába is bekapcsolódott, legendává azonban a függetlenségi háború amerikai főparancsnokaként emelkedett. Habár több csatát vesztett, mint nyert, a 13 gyarmat kivívta szabadságát. Csapatai rendkívüli módon tisztelték, csakúgy, mint a gyarmati lakosság, ugyanis megtiltotta embereinek a fosztogatást.
A 192 centiméter magas, kifejezetten erős, jól öltözködő katonának több foga is hiányzott, így száját szinte mindig szigorúan összezárva tartotta, ez köszön vissza a festményekről is. Az indulatoktól mentes, hűvös, visszafogott, döntéseit lassan meghozó, sosem bizalmaskodó, ám a táncos esteket kedvelő politikus még fiatalon veszítette el a fogait, feltehetőleg kifejezetten egészségtelen étrend, genetikai problémák és különféle fogászati betegségek is közrejátszhattak ebben. Mikor 57 éves korában elnökké vált, tulajdonképpen már csupán egyetlen fog díszítette ajkainak kerítését. A megoldás a műfogsor volt, amelyből az elkövetkezendő évek során a politikus számos darabot elhasznált. Ezek közül csupán egyetlen egy maradt meg teljes egészében az utókornak, ezt pedig az egykori vernoni birtokán lévő múzeumban őrzik.
A műfogsor már a 18. század végén is igen elterjedtnek számított, ám a konstrukciók meglehetősen primitívek voltak a mai modernekhez képest. Általában nem illeszkedtek tökéletesen az adott egyén szájbelsőjéhez, aki így kifejezett fájdalmat érzett evés vagy beszéd közben (amennyiben természetesen viselte a protézist). Az alapanyagok olykor kifejezetten veszélyesen voltak viselőjükre, a konstrukció minősége pedig hagyott maga után némi kívánnivalót.
A Washington által utoljára hordott műfogsor megmaradt alsó részét jelenleg a New York-i Orvosi Akadémián őrzik. Fogorvosa, John Greenwood készítette azt követően, hogy az elnök elveszítette utolsó fogát is.
A 18. század egyfajta fordulópontot jelentett a fogorvostudományban. A fogászat atyjának is nevezett Pierre Fauchard 1723-ban (híres könyve is ekkor jelent meg) kezdte el alkalmazni a lyukas fogakra a tömés módszerét. 1760-ban az Angliából Amerikába költöző John Baker lett az első fogorvos a történelemben, akinek orvosi diplomája is volt. Néhány évvel később Paul Revere már fizetett hirdetésekben ösztönözte potenciális betegeit, hogy bostoni rendelőjébe térjenek be fájó fogaikkal. 1790-ben Joseph Flagg készítette el az első, kifejezetten a fogorvosi rendelőbe szánt széket, amely egyébként még csupán halványan hajaz a mai hírhedt székekre. Ugyanebben az évben John Greenwood feltalálta az első lábbal hajtható fogorvosi műszert. Sajnos ezen úttörő eredmények ellenére a műfogsorok ugyanolyan kellemetlenek maradtak, mint korábban voltak. Nem csupán rosszul illeszkedtek és fájdalmasak voltak, de még az állkapocshoz illeszkedő kereteik is mérgező ólomból voltak elkészítve.
A felső fogsor fogainak eredeti birtokosai általában szamarak vagy lovak voltak, míg az alsó rész tehenektől vagy (általában) elhunyt emberektől származtak. A szerkezet úgy volt megálmodva, hogy alaphelyzetben az ember szája nyitva van, legalábbis a konstrukció kiagyalói így tervezték meg a műfogsor „természetes helyzetét”. Tehát a száj zárva tartása kifejezett fizikai erőfeszítést követelt meg magától Washingtontól is, ami nem csupán fájdalommal járt, hanem az arc torzulásával és az ajkak kevéssé természetes módon történő összezárásával. A George Washingtonnal kapcsolatos egyik legelterjedtebb legenda szerint a fogatlan politikus fából készült fogsort viselt, ám ez tévhit. Sokkal különösebb dolgok voltak a szájában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50