Miért nem sikerült megsemmisíteni az angolokat Dunkerque-nél?
2015. május 29. 17:44 Csernus Szilveszter
A második világháború története bővelkedik ,,leg”-ekben, egyedülálló teljesítményekben, katonai rekordokban, hadtörténelmi kuriózumokban. Ilyen volt az 1940 május-júniusi dunkerque-i evakuáció, amely során 11 nap alatt több mint 338 ezer szövetséges katonát sikerült a zömmel polgári használatú, soknemzetiségű hajórajnak a La Manche túlpartjára menekítenie. A civilektől ,,kölcsönzött” hajókkal a többszörösére növelt brit flotta valóban csodát hajtott végre az evakuálás során, amelynek eredményét Churchillék is legfeljebb ötvenezres létszámra becsülték. De a sikernek talán volt egy másik oka is: a német vezetés hibája. Ugyanis az addig lehengerlő tempóban menetelő Wehrmacht és SS páncélosoknak megálljt parancsoltak felülről, ami több időt hagyott a bekerített szövetségeseknek, hogy előkészítsék az evakuációt és kiépítsék a védelmüket. De vajon mi késztette erre a döntésre a Führert? Valóban politikai céljai voltak a brit haderő megkímélésével?
Korábban
Az igazi Blitzkrieg és a kelepce
Az 1940-es év tavasza és nyara világtörténelmi jelentőségű volt: a német hadigépezet alig több mint egy hónap alatt véghez vitte mindazt, amit az első világháború négy évének mérhetetlen emberi és anyagi áldozatai árán sem sikerült. Az 1939. szeptemberi hadüzenet óta a német és a francia hadviselők farkasszemet néztek egymással a Rajna, illetve a Maginot-vonal biztonsága mögül; ez volt az ún. ,,furcsa háború”. A vihar előtti csendet a Norvégia és Dánia elleni német támadás törte meg 1940 áprilisában, ahol a stratégiai fontosságú Narvik kikötőjéért folytatott harcban már a brit és francia haderők is kivették részüket, de a birodalmak igazi összecsapása csak ezután következett.
A Sárga Tervnek (Fall Gelb) megfelelően május 9-10-ének éjjelén a német csapatok megindították a nyugati villámháborút, mégpedig a Benelux-államokon keresztül. A francia és a brit seregek gyorsan az ismét Németország áldozatául eső Belgium segítségére siettek, így - hasonlóan 1914-hez - nem a jól védett francia-német határ lett a fő hadszíntér. A Wehrmacht napokon belül keresztülgázolt Belgium nagy részén és a páncélosok Északkelet-Franciaországban találták magukat. A kezdeményezés a német Panzereknél volt, akik akkor valóban indokolttá tették a villámháború elnevezést.
Május 14-én már érezhetett valamit a brit hadvezetés, amikor a rádióban beolvasottak értelmében minden 9 és 30 méter közötti hosszúságú, motormeghajtású hajó tulajdonosát azok két héten belüli bejelentésére kötelezték a Tengernagyi Hivatalnál. Ám ekkor a brit erők még nagyobb csatába sem bonyolódtak, Őfelsége kormánya még csak nem is gondolt a visszavonulásra.
Közben a maradék belga erők (köztük királyuk, III. Lipót), a Brit Expedíciós Hadsereg (British Expeditionary Force - BEF) zöme és több francia hadosztály is Flandriában gyülekezett, hogy feltartóztassa a német offenzívát, mikor a nyugati irányba törő német páncélosok egyszerre csak bekerítették őket. Tíz nappal az invázió kezdetét követően, 1940. május 20-án a Heinz Guderian parancsnoksága alá tartozó 2. páncéloshadosztály Noyelles-nél elérte a francia tengerpartot, ezzel elvágva a flandriai szövetséges erőket Franciaország többi részétől. Guderian erői több mint 70 kilométert tettek meg aznap, mire kiértek a már az első világháborúban hírhedtté vált Somme-folyó torkolatához.
A bekerített szövetséges erők napjai innentől meg voltak számlálva. Az újdonsült brit kormányfő, Sir Winston Churchill alig tíz napja - éppen a nyugati német támadás napján - foglalta el a bársonyszéket, mire első megmérettetésére sor került. Churchill habozás nélkül fölvette a kesztyűt és belekezdett a játszmába: a bekerítés napján elrendelte minden komp, kereskedő-, vitorlás és halászhajó azonnali összeírását Anglia tengeri és folyami kikötői körül. Ám ekkor a kimenekítés még csak mint vészforgatókönyv szerepelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.