Miért hiányzik annyi ókori szobor orra?
2020. január 6. 19:06 Múlt-kor
A kérdés gyakran felmerül, mivel a világ minden táján számtalan múzeumban, illetve eredeti helyeiken találkozni embereket, illetve isteneket ábrázoló ókori szobrokkal, amelyek orruk kivételével viszonylag sértetlenül vészelték át az idők viharait. A jelenség nem korlátozódik egyetlen tájegységre, illetve kultúrájára, de az ókor egyetlen szakaszára sem. Még a világ egyik leghíresebb szobrának, a gízai piramisok mellett álló nagy szfinxnek is híresen hiányzik a szaglószerve.
Korábban
Gyakori elképzelés, hogy e szobrok orrát szándékosan távolították el valamikor a történelem során, az általuk ábrázolt emberek vagy fogalmak meggyalázásaként.
Természetesen akad erre is példa: egy, az athéni agora közelében feltárt ókori Pallasz Athéné-szoborfej esetében valószínű, hogy keresztények követtek el szándékos vandalizmust, mivel amellett, hogy az istennő orra hiányzik, egy kereszt is a homlokába lett vésve.
Athéné márványszobrának feje azonban inkább a kivételek közé tartozik. Az esetek többségében az ókori szobrok orrhiányának nem az emberekhez, sokkal inkább az idő vasfogához van köze.
A többezer éves, máig fennmaradt szobrok óhatatlanul mostoha körülményeknek voltak kitéve létezésük során, bizonyos időszakokban legalábbis mindenképpen.
A napjainkban kiállítva látható remekművek az évszázadok során számos alkalommal lettek áthelyezve, gyakran helytelenül tárolva, illetve sokuk töltött el hosszú időt szabad téren, az időjárás viszontagságainak kitéve.
Elsősorban a szobrok kiálló részei, például karjaik, a kezükben tartott fegyverek és egyéb tárgyak, illetve maga a fej a leghajlamosabb letörni, magán a szoborfejen pedig a legtöbb esetben a leginkább kiálló elem az orr, így itt sokszor ez tűnik el legelőször.
Az egész alakos szobrok alapját adó lábak ezzel szemben sokkal nagyobb valószínűséggel maradnak egy darabban a törzzsel.
Az egyik leghíresebb ókori görög szobor az Antokheiai Alexandrosz által valamikor Kr. e. 130 és 100 között alkotott méloszi Aphrodité, avagy ismertebb nevén milói Vénusz. A szobor neves jellegzetessége, hogy mindkét karja hiányzik.
Egykoron természetesen rendelkezett karokkal, a feljegyzések szerint 1820-as felfedezésekor előkerült almát tartó bal keze is. Végtagjai letörésének pontos oka nem ismert, azonban ma csupán a karok nélküli nőalak látható a párizsi Louvre-ban, ahol az állandó kiállítás egyik legnevesebb részét képezi.
Az ókori görög szobrok többsége mai formájában csupán árnyéka egykori önmagának, ugyanis az ókori források egybehangzó bizonyítékai szerint eredetileg pompás színekkel ki voltak festve, ezek azonban régen lekoptak róluk.
Néhány kivételesen kiváló állapotban fennmaradt példányon azonban ma is felfedezhetők az eredeti festés maradványai.
A szabad szemmel festetlennek tűnő szobrok esetében is gyakran kimutatható ultraviolás megvilágítás alatt a pigmentnyomok.
A klasszikus görög irodalom is számos utalást tartalmaz a festett szobrokra, így például Euripidész Heléné című műve, amelyben a címadó hercegnő azon kívánságának ad hangot, hogy eltörölje megannyi szörnyűségnek okává vált szépségét, „miként a színt letörlik a szobrokról.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap