Miért hiányoznak a bronzkori németországi sírokból a lánygyermekek?
2019. október 16. 09:40 Múlt-kor
Korábban
Gazdagok és szegények
A nők egyharmadát szintén nagy értékű tárgyakkal temették el – nagy mértékben kidolgozott réz fejdíszekkel, vastag bronz lábperecekkel, és díszes réz tűkkel.
Ők azonban idegenek voltak – DNS-ük alapján jól elkülöníthetők a többi eltemetett embertől, és a fogazatukban megtalálható stronciumizotópok – amelyek az általuk fogyasztott víz ásványianyag-tartalmával hozhatók kapcsolatba – azt jelzik, hogy a Lech folyótól távol születtek és nevelkedtek serdülőkorukig.
Egyes sírmellékleteik – talán a korábbi lakhelyükről magukkal hozott emlékek – a 350 kilométerre, a mai Németország keleti részén és Csehországban honos Únětice-kultúrából származnak.
E nők lánygyermekeinek nem találhatók meg semmiféle nyoma az itteni sírokban, ami alapján valószínűsíthető, hogy őket is távoli vidékekre adták férjhez, e minta pedig mintegy 700 éven át folytatódott.
A helyi nők közül csupán azok voltak itt megtalálhatók, akik magas státusú családhoz tartoztak, és 15-17 éves koruk előtt meghaltak, illetve szegényebb, sírmelléklet nélkül eltemetett, nem rokon nők, akik vélhetően szolgák voltak – mondta el Mittnik.
A nőkkel szemben három férfi fogazatának stronciumizotópjai is azt mutatták, hogy habár serdülőkorukban elhagyták a völgyet, a későbbiekben visszatértek. Ez a tény „új ablakot nyit a férfiak életciklusára” – mondta Geary.
A bronzkori elit temetkezései régóta jelezték a korabeli társadalmi egyenlőtlenségeket, de e társadalmak rendjéről sokáig „meglehetősen határozatlan” képet lehetett csak alkotni – mondta el Stockhammer.
A régészet és a családi kötelékeket feltáró DNS-adatok együttes felhasználásával a tanulmány szerzőinek sikerült pontosítani a képen. Az adatokból az is kitűnik például, hogy a fivéreket ugyanolyan gazdag tárgyi melléklettel temették el, azaz minden fiúgyermek – nem csak a legidősebb – örökölt a családi vagyonból. Az egymással rokon férfiak négy-öt nemzedéken át is a családban tartották a vagyont.
Az azonos egykori telkeken örök nyugalomra helyezett, nem rokon emberek maradványai azt jelzik, hogy az egyenlőtlenség a háztartásokon belül is éles volt.
Az e viszonylag szerény földművelő közösségek felépítésének összetettsége meglepte Stockhammert, aki szerint az európai régészetben eddig csak 1500 évvel később, az ókori Görögországban volt megtalálható arra utaló nyom, hogy a szolgák, illetve rabszolgák a magasabb státusú emberekkel egy fedél alatt laktak.
Számos kutató reméli, hogy az itt bemutatott interdiszciplináris módszertan más régészeti helyszíneken feltárt leletek esetében is felhasználásra kerül.
Bánffy Eszter régész, a Német Régészeti Intézet frankfurti Római-Germán Bizottságának igazgatója elmondta: rendkívül izgalmasnak találja az eredményeket, azonban ezek csupán „egyetlen térség egyetlen korszakába nyújtanak betekintést. Ha hasonló elemzéseket végeznek széles térbeli és időbeli kiterjedésben”, a kutatók általánosabb következtetéseket is levonhatnak – mondta.
„Míg a régészet adta a csontfelépítést, az archeogenetika hozzáadta a húst is” – mondta Detlef Groenenborn, a Mainzi Egyetem szakértője. „A teljes varázs csak akkor tűnik elő, amikor a két szakterületet összeadják.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.