Memento mori, avagy a középkori családok harca a mindennapok túléléséért

A középkorról alkotott nézeteinket a mai napig a sztereotípiák határozzák meg: nincs ez másként a családok esetében sem. Végtelen számú gyermek, magas gyermekhalálozási arány, illetve a szülő és gyermek közötti érzelmi kapcsolat szinte teljes hiánya. Habár ezek az állítások részben megcáfolhatóak, gondtalannak így sem nevezhetjük a középkori emberek gyermekkorát és családi életét.

A forrásokból más kép rajzolódik ki

A középkorral foglalkozó történészek évek óta igyekeznek cáfolni a közismert, de forrásokkal nem megalapozott állításokat. A legfontosabb felismerés, hogy a családok nem voltak annyira népesek, mint korábban hittük. Ennek ellenére a gyermekük elvesztése miatt érzett gyász nem tette a szülőket érzéketlenné, ugyanúgy kialakulhattak szoros családi kötelékek, mint napjainkban.

Az egyik legfontosabb forrásanyagnak David Herlihy és Christiane Klapisch-Zuber 1980-as években készült kutatásai számítanak, akik a toszkán városok – például Firenze – XIV. és XV. századi pénzügyi viszonyait elemezték. Ezek a kimutatások, valamint az úgynevezett „ricordanze”, azaz a családtörténeti források segítettek a helyi viszonyok – születések, keresztelések, házasságok, halálozások – adatainak összegyűjtésében és esetenként értelmezésében is.

A korszak jelentős forrásai még az adóösszeírások és nyilvántartások, de ezeknek családtörténeti vizsgálata nehézkes, ugyanis a kisgyermekekről nem szerepelnek adatok. A végrendeletek segíthetik az örökösödés útvesztőinek megértését, de csak rögzített pillanatképet mutatnak, a tendenciák és a családtörténeti folyamatok nem ragadhatóak meg rajtuk keresztül.

Az eredmények is gyakran pontatlanok, mert az „átlag” gyakran torz képet mutat. Az alábbi példa ezt jól szemlélteti: ha a birtokos családokban mindenütt hat gyermek született, míg a városi nincstelenek esetében egy, akkor az átlagra a továbbiakban nem támaszkodhat a kutató.

A termékenységi ráta és a gyermekhalandóság két kulcsfaktor a családok méretének megállapításában. A rendelkezésre álló adatok alapján átlagosan 30-50% közé tehető a gyermekhalandóság, de ez nagyban függött az adott család anyagi helyzetétől. A javakhoz való hozzáférés a termékenységen túl a várható élettartamot is jelentősen befolyásolta.

A vagyoni helyzet jelentősége

A szegényes étrend és a rossz fizikai állapot nagyban csökkentette a nők termékenységét, valamint a várandósoknál növelte az esetleges szülési komplikációk kialakulásának esélyét. Az alultápláltság akár a menstruációs ciklus rendszertelenségéhez, súlyosabb esetekben leállásához, alkalmanként korai vetéléshez vezethetett. A toszkánai források igazolják: a gazdagabb nők tovább voltak termékenyek, és gyakrabban lettek várandósak, mint szerényebb anyagi körülmények között élő társaik.

A vidéki Angliában a XII. század és a fekete halál pusztítása között a szegény családokban a csecsemőkort túlélő gyermekek száma kettő alatt maradt. A gazdagabb földbirtokosoknál ez a szám már meghaladta a kettőt, míg az előkelő rétegekben már akár ötre is emelkedhetett. A források alapján Franciaországban is hasonló képet mutat a családok demográfiája.

A bioarcheológiai kutatások alapján a pestis sem egyenlően büntette a különböző társadalmi rétegeket. A szegényebbek, traumáktól és betegségektől többet szenvedők sokkal gyakrabban vesztették el gyermekeiket a fekete halál idején, mint a gazdagabbak. Az 1348-as „kitörést” követően elsősorban a fiatalabb korosztályból szedte áldozatait a gyilkos kór, a Toszkánában található Sienában a halottak 88%-a a 12 éven aluli gyermekek közül került ki. Az 1361-1362-es „gyermekek pestise” idején egy franciaországi város végrendeleteinek kétharmadában nem tudtak örököst megnevezni.

Egy francia vidéki egyházmegyében 1325-ben a végrendeletek íróinak átlagosan 2,8 gyermekük volt, a pestisjárványok idején 1350 és 1375 között ez a szám 1,9-re esett vissza, sőt, a XV. század elejére tovább csökkent 1,4-re. A XV. század második felében megtörtént a „baby boom”, így hamar újra elérték a két gyermekes átlagot.

Még az elszegényedett földművesek is nagyobb eséllyel érhették meg gyermekeik felcseperedését, mint a városi lakosság. A túlnépesedés, a szennyezettség és a rossz egészségügyi viszonyok egyaránt hozzájárulhattak a kórokozók gyorsabb terjedéséhez, amely növelte a gyermekhalandóságot és hozzájárult a nők termékenységének eséséhez, sőt, a rövidebb várható élettartamhoz is.

Míg Toszkana vidéki területein egy 20-as, vagy akár 30-as éveiben járó anya is lehetett termékeny, addig egy városban élő nő a 20-as éveire már túljutott a termékenységének zenitjén.

Ugyanezt a mintázatot láthatjuk a vidéki Franciaországban is. Míg a városokban a szegényebb családok átlagosan egy, a gazdagabbak átlagosan kettő gyermeket tudtak felnevelni, addig vidéken ugyanez a szám kettő és három között mozgott.

A 14 és a 15. század első felének megpróbáltatásai olykor megoldhatatlan feladatok elé állították a családokat is. Általánosítani azért így sem érdemes: ugyan a vidéki, gazdagabb családok előnyben voltak a városi, szegény családokhoz képest, de az élet már a középkorban is kiszámíthatatlan volt, sorsok és életek gyakran Fortuna kerekétől függtek. A középkor embere előtt – ahogy az Villon balladáiban is tetten érhető – mindig ott kellett lebegjen a következő két szó: „Memento Mori”, azaz „Emlékezz a halálra”.