Megtalálták az első kínai császár víz alá került palotájának maradványait
2016. január 22. 11:45 MTI
Kínai régészek úgy vélik, az egykori országegyesítő császár, a Jing Csengként született, de Csin Si Huang-tiként ismertté vált uralkodó egy több mint 2200 évvel ezelőtt épült - eredetileg tengermelléki - palotájának maradványaira leltek az északkeleti Liaoning tartományban.
Korábban
A kőépítményt a Csing-dinasztia (i.e. 221-207) idején Szujcsung megye vízparti részére építhették, de már többnyire víz borítja, csupán apály idején bukkannak elő a hatalmas kődarabok. A régészek a nagy kövek között felfedezni véltek egy 60 méter széles teret, amelyről azt gondolják, hogy vallási szertartások, egyéb fontos események helyszíne lehetett. Egy kikövezett utat is azonosítottak, amely feltevésük szerint a palotán vezetett keresztül. A helyi sajtóbeszámolójában megszólaltatott halászok elmondták, a környéken, a tengerfenéken ősi pénzérméket, kerámiatárgyakat találtak.
A hadakozó fejedelemségeket egyenként meghódító, Kínát i.e. 221-ben egyesítő, halhatatlanságot kereső császár i.e. 210-ben bekövetkezett halála előtt többször is ellátogatott a Kelet-kínai-tenger partvidékére. A halál Kelet-Kínában érte, Sacsiu prefektúrában található palotájában, két hónap járásnyira az akkori fővárostól, Hszianjangtól. Alkimistáinak és orvosainak higanytablettái végeztek vele, amelyek épp korlátlan ideig történő életben maradását szolgálták volna. Halálát - lázadástól tartva - titokban tartották, amíg a császári menet vissza nem tért a fővárosba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap