Mégsem exhumálják Salvador Dalít?
2017. július 11. 10:52 MTI
Mégsem biztos, hogy exhumálni fogják Salvador Dalít, előbb ugyanis összehasonlítják a magát a világhírű festő lányának nevező Pilar Abel és öccse DNS-mintáit. Az ügy érinti a spanyol államot is mint a törvényes leszármazottak nélkül elhunyt művész örökösét.
Korábban
A művész örökségét kezelő Fundación Gala-Salvador Dalí nevű alapítvány fellebbezett az exhumálást elrendelő bírói döntéssel szemben, kérve az Abel-testvérek DNS-ének vizsgálatát, amelyből kiderülhet, hogy ugyanattól az apától származnak-e. Amennyiben igen, az alapítvány szerint Dalí holttestének kihantolása feleslegessé válik – mondta el Dalí állítólagos lányának ügyvédje hétfőn a spanyol sajtónak.
A most 61 éves Pilar Abel 2015-ben fordult a bírósághoz, kérve az apaság megállapítását. Állítása szerint édesanyja és a festő titkos kapcsolatot folytatott, amikor az asszony háztartási alkalmazottként dolgozott Dalí barátainál egy katalán tengerparti településen, Cadaquésben, ő pedig ebből a szerelmi viszonyból született.
Ha Pilar Abelről bebizonyosodik, hogy ő Salvador Dalí lánya, az örökség 25 százalékára tarthat igényt. Ez azonban már egy másik bírósági eljárás tárgya lehet. A szakértők szerint Dalí örökségének értéke felbecsülhetetlen, de egyes, a sajtóban megjelent becslések szerint több száz millió euróról lehet szó. Az ügy érinti a spanyol államot is mint a törvényes leszármazottak nélkül elhunyt művész örökösét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap