Megrázó képekkel sokkolták az amerikaiakat a világ első háborús fotósai
2017. május 19. 16:04
Mathew Brady a dagerrotípia, a fényképezés történetében elsőként gyakorlati használatba került képrögzítési eljárás úttörői közé tartozott Amerikában. A polgárháborút segítőivel végigfényképező Bradyt sokan a fotóriporteri munka atyjának tekintik.
Korábban
Brady 195 évvel ezelőtt, 1822. május 18-án született a New York állambeli Warren megyében. Kora gyermekkoráról keveset tudunk, a forrásokból az azonban már kiderül, hogy fiatalon New York városába ment festészetet tanulni. Itt találkozott Samuel Morse-zal (akiről kevesen tudják, hogy festőként is tevékenykedett), aki elsőként alkalmazta Amerikában a dagerrotípia eljárását (és aki személyesen ismerte Louis Jacques Daguerre-t).
Brady eleinte csak a Morse által készített képeknek szánt, bőrből készült keretek megalkotásával foglalkozott, ám később maga is a dagerrotípia készítésének mesterévé vált. Azzal párhuzamosan, hogy kezdték országszerte megismerni a munkásságát, egyre több neves személyiségről készíthetett felvételt, többek között Edgar Allan Poe-ról is.
Majd következett az amerikai polgárháború, amely során Brady elsőként ismerte fel, mekkora szerepe lehet a fotóknak a testvérharc dokumentálásában. Saját költségén egy csapatot szervezett maga köré, akiknek a segítségével végig az események közelében maradhatott. Ők lettek a világ első háborús fotósai. Brady felügyelte fényképészei munkáját, és még magánygyűjtőktől is vásárolt képeket, hogy gyűjteménye minél teljesebb legyen.
A fotósok számos történelmi ütközet helyszínén – többek között az első Bull Run-i csatánál, az antietami és a gettysburgi csatánál – is jelen voltak. A Brady egyik fotósa, Alexander Gardner által az 1862-es antietami csatáról, illetve annak következményeiről készített felvételek valósággal „sokkolták a nemzetet”. A háború után a kormány 25 ezer dollárért megvásárolta a polgárháborús fotógyűjteményt, amelynek nagy részét a Kongresszuszi Könyvtár oldalán lehet megtekinteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap