2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Mégis a Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában

2020. május 12. 14:08 MTI

A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában. A kontinensen felfedezett pengeszerű tárgyakról és állati fogakból készült medálokról korábban úgy vélték, a neandervölgyi embertől származnak, egy új elemzés szerint azonban az Afrikából érkező Homo sapiens, vagyis a modern ember alkotásai.

Homo sapiens

Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature című tudományos lapban számolt be eredményeiről, melyek új információkkal szolgálnak a Homo sapiens Európába érkezéséről és a kontinensen eredetileg élő, csökkenő számú neandervölgyi populációval való interakcióról. A kutatás középpontjában a mai Bulgária területén lévő Bacso Kiro-barlangban talált csontok és más leletek álltak.

„Felfedezéseink kapcsolatot találtak az akkori fejlett eszközök, mint a pengék és a fogakból és csontokból készült nyakékek terjedése és a Homo sapiens több mint 45 ezer évvel ezelőtti térhódítása között” – mondta Shara Bailey, a tanulmány egy társszerzője, a New York-i Egyetem antropológiai intézetének professzora.

A kutatások azt igazolták, hogy a Homo sapiens készíthette az eszközöket és hogy a modern ember és a neandervölgyi ember közötti egymásra hatás miatt hasonlítanak ezek és a neandervölgyiek által készített hasonló tárgyak – idézi Bailey-t a lipcsei Max Planck Társaság közleménye. A leletek új információkkal szolgálnak a két fajról és kapcsolatuk természetéről.

„Ha neandervölgyiek készítették volna ezeket a "modern" eszközöket és ékszereket, az azt sugallta volna, hogy sokkal fejlettebb kognitív képességekkel rendelkeztek, mint azt eddig véltük. Mindazonáltal vannak hasonlóságok a Homo sapiens által a Bacso Kiro-barlangban használt és a neandervölgyiek által máshol alkalmazott kézműves technikák között, ami világosság teszi, hogy kulturális csere zajlott a két csoport között”  – magyarázta a tudós.

Az elemzést a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói vezették. Az európai és amerikai tudósok részvételével zajló vizsgálat a középső paleolitikum (őskőkorszak) és a felső paleolitikum közötti átmenet időszakára, az 50-30 ezer évvel ezelőtti időszakra fókuszált.

Ebben a korban az Afrikából érkező Homo sapiens populáció a neandervölgyiek helyébe lépett. Az antropológusok szerint ugyanakkor ez a folyamat régiónként változó lehetett, az átalakulás részleteit nagyrészt homály fedi. Ezekről kívántak többet megtudni a szakértők a most bemutatott kutatással.

A Bacso Kiro-barlang felső őskőkorszakból származó rétegében végzett ásatások során fedeztek fel Homo sapiens-csontokat és -fogakat számos kőszerszámmal, állati csontokkal, csonteszközökkel és függőkkel együtt.

Különböző elemzési módszerek alkalmazásával azonosították az emberi csontokat és megállapították, hogy legalább 45 ezer évesek – ez az a korszak, amikor a Homo sapiens több hullámban Európába érkezett.

A fogak és a DNS újabb elemzése révén pedig megállapították, hogy a Homo sapienshez tartoztak, nem pedig neandervölgyi emberhez.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!