Megbilincselt csontvázaktól a tatárjárásig – 2016 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2016. december 31. 14:48
Korábban
Mit keresett két kínai a római kori Londonban?
Ázsiai – a szakértők szerint minden bizonnyal kínai – etnikumhoz tartozó csontvázakra bukkantak régészek a London központjában lévő Southwark kerületben feltárt római kori temetőben. Az egyedülálló felfedezés zavarba hozta a kutatókat, ugyanis a korszakból ez idáig csupán egyetlen ázsiai származású emberi maradványra bukkantak a Római Birodalom területén, mégpedig Itáliában. E felfedezés azért is szenzációs lehet, mivel az izotópos vizsgálatok azt bizonyították, hogy az „alanyok” nem Britanniában születtek. A kutatók még nem tudják megmondani, hogy egyenesen a távol-keleti birodalomból érkeztek volna Londiniumba, vagy – ami egyébként valószínűbb – felmenőik tették meg a hosszú, éveken át tartó utat Nyugat felé (legalább a birodalom keleti határáig). Bármely hipotézis nyerjen is bizonyosságot, az már valószínű, hogy a Római Birodalom történelmének egy bizonyos fejezetét mindenképpen újra kell írni, hiszen ezáltal új megvilágításba kerültek a különböző ókori civilizációk közti kapcsolatok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20