Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
2024. szeptember 6. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Új főváros – áldozatokkal
IV. Amenhotepnek küldetéséhez új emberekre volt szüksége. Bár a 4. évben Ámon főpapja még mindig hatalmon volt, az új hit új vezetőt kívánt: Aton főpapja rövidesen Meriré lett, aki ugyanúgy „a látók legnagyobbika” címet viselte, mint a héliopoliszi Ré-főpap – a fáraó ezzel is hangsúlyozni akarhatta a Ré és Aton kultusza közt fennálló kontinuitást.
A fáraó udvarában a külföldiek is fontos pozíciókat kaptak: testőrségébe núbiaiakat toborzott, fő építőmestere egy szír, Tutu lett, vezére pedig Aperel, a harci szekerek parancsnoka volt, aki már apját, III. Amenhotepet is szolgálta.
Ehnaton fáraó és Nefertiti királyné megajándékoznak egy kedvelt udvaroncot
Uralkodásának ötödik évében Amenhotep elhatározta, hogy új, kizárólag Atonnak szentelt fővárost alapít: ez lett Ahet-Aton, a mai Tell el-Amarna. Luxortól 400 kilométerre északra egy barátságtalan, sivár, mintegy 50 km2-es szűz területet szemelt ki a fáraó: a helyszín kiválasztásában szerepet játszhatott egy sziklahasadék, amely épp úgy helyezkedett el, ahogy az ahet hieroglif jel esetében a két domb között felkelő és lenyugvó napot ábrázolták.
A sziklák keleti és északi oldalán a fáraó kőfaragói két határsztélét véstek ki, amelyek egy mágikus vonalat kötöttek össze. Pontosan az őket összekötő vonal közepén, azzal derékszöget alkotva futott egy másik vonal fel a hegyek irányába. Hosszúságuk pont a két sztélé közötti távolsággal egyezett meg, ahol pedig vége volt, ott lesz a király sírja.
Ebből a spirituális pontból kiindulva, ahol a fáraó a halálban egyesült Atonnal, a fáraó egy egész várost alapított – a sztélék tanúsága szerint az 5. uralkodási év 8. hónapjának 13. napján. Ráadásul IV. Amenhotep egy olyan lépésre határozta el magát, amelyet előtte s utána egyetlen fáraó sem mert: megváltoztatta nevét Ehnatonra, ami azt jelentette: „Atonnak tetsző”.
Az Északi Palota romjai Tell el-Amarnánál (Ahet-Aton). A szakértők szerint e palota lehetett Nofertiti lakhelye.
A 20–50 ezer lakosúra becsült Ahet-Aton – amelyet nem győztek dicsérni az odalátogatók – rekordidő alatt, pár éven belül épült fel, ám a fáraó szeszélye ezrek életét nyomorította meg. A régészeti kutatások szerint ugyanis az amarnaiak élete közel sem volt annyira idilli, mint amit a sírok falain látható képek sugároznak – sőt még az általában a nagyobb birodalmak fővárosaira jellemző életszínvonalat sem érte el. A feltárt csontok felénél alultápláltságra, illetve a megterhelő fizikai munkára utaló jeleket találtak.
A fáraó uralkodására jellemző művészet az új fővárosban fejlődött ki teljesen. Ehnaton a templomok teljes szerkezetét megfordította. A hatalmas kiterjedésű, kelet-nyugati tájolású nagy Aton-templomnál nincsen tető, se fedett kapuk vagy átjárók – Aton sugarainak mindenhova be kell hatolniuk. A templom és az oltárok számára elegendő lett egy szimbólum: a napkorong a fénysugarakkal. A nyitott terek miatt pedig a terület szinte üresnek hatott.
Az Amarna-reform a királyi pár addigi uralkodó, merev, formális ábrázolásmódjában is változást hozott: a hagyományos, az uralkodói aktust megörökítő jelenetek mellett egyre több olyan dombormű született, amelyen Ehnaton és családtagjai sokkal természetesebb formában, mindennapi tevékenységeik közepette, intim módon jelenik meg – ismert például olyan relief is, amelyen a pár egy harci kocsin, egymással csókolózva látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- A paparazzikat és a hercegné sofőrjét tették felelőssé a Diana halálát okozó balesetért
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.