Más címet szánt eredetileg a Tüskevárnak Fekete István
2018. november 26. 11:37 MTI
A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén.
Korábban
Fekete István 1957-ben kiadott legendás ifjúsági regényének kikiáltási ára kétmillió forint volt, az eredeti ár többszörösét egy magánember ajánlotta a liciten - közölte Antal Károly, az antikvárium vezetője.
Az aranyfestékkel, vászonkötéssel ellátott szöveget az író 1956. június 29-én kezdte írni. Ahogy az eredeti kézirat első oldalán olvasható, a regény Matula iskolája címmel jelent volna meg, de a címet az író áthúzta és a ma ismert címre írta át.
Az 1970-ben elhunyt író legnépszerűbb ifjúsági regényét, valamint annak folytatását a Téli bereket a Kis-Balatonnál írta. Az eredeti kézirat 408 sűrűn teleírt A/4-es oldalt foglal magába.
Antal Károly elmondta, hogy a szöveg az író javításaival, teljesen tökéletes állapotban és hiánytalanul került árverésre. A kéziratot Fekete István is nagy becsben tartotta, valószínűleg ő maga, sajátkezűleg kötötte be - tette hozzá. A Kis-Balaton élővilágát talán legérzékletesebben bemutató munkát az író hagyatékát gondozó férfi, Fekete István 94 éves unokaöccse adta be a Múzeum Antikvárium árverésére - tudatta Antal Károly.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap