Már lemondása előtt is nőkkel kapcsolatos botrányok övezték VIII. Eduárd brit királyt
2021. október 22. 08:41 Múlt-kor
VIII. Eduárd brit uralkodót aligha kell bemutatni a királyi házak iránt érdeklődő közönségnek. Eduárd arról vált híressé, hogy még egy év sem telt el az uralkodásából, amikor úgy döntött, hogy egy házasság miatt inkább lemond a trónról. Persze az, hogy minderre sor került, nem feltétlenül érte váratlanul a brit királyi házra jobban rálátó szűkebb közvéleményt. Eduárd ugyanis már korábban számos szeretővel „büszkélkedhetett”, és nagyvilági élete előrevetítette rövid uralkodását.
Korábban
Hercegi antré
Eduárd 1894-ben született, trónörökössé azonban akkor vált, amikor az apja, V. György király lépett a Brit Birodalom trónjára. A hagyományoknak megfelelően ezután lett belőle walesi herceg. Apja úgy vélte, hogy a gyermekeinek jót tesz a szigorú neveltetés, mivel őt magát is hasonló szellemben nevelték fel. Eleinte tengerésztiszti képzésben részesült, majd walesi hercegi éveiben Oxfordba járt, ám nem szerzett fokozatot, ellenben bekerült az egyetemi lovaspóló csapatba.
Amikor kitört az első világháború, Eduárd belépett a Gránátos Gárdába, és a fronton akart harcolni. A hadügyminiszter, Lord Kitchener azonban megakadályozta a kiküldését, mert kockázatosnak ítélte a bevetését, és félt attól, hogy esetleg elfogják. Ennek ellenére gyakran látogatta a frontvonalakat, amiért Hadikereszttel tüntették ki.
1918-ban megszerezte a pilótaigazolványt és több repülésen is részt vett, a háborús veteránok között pedig népszerűvé vált. Részben ez alapozta meg azt, hogy sokáig mindenki által kedvelt tagja maradt az uralkodóháznak, és csak később kezdett el a hírneve megkopni.
A franciaországi tartózkodása során emlékezetes élményben részesült. A kíséretének két udvaronca úgy döntött, hogy Eduárdnak ideje belekóstolni a férfiúi létbe. Elvitték Amiens-ba, ott egy remekbe szabott ebédet kapott sok borral, majd rábízták egy francia luxusprostituált gondjaira.
Maggie Meller, vagy eredeti nevén Marguerite Marie Alibert viszonylag hosszúra nyúlt szerelmi kapcsolatot alakított ki a walesi herceggel, mivel Eduárd beleszeretett a kurtizánba. Számos levelet írt neki, ám amikor távoznia kellett Franciaországból, a kapcsolatuk megszakadt. A viszonyuknak azonban lett egy váratlan következménye.
Maggie Meller ugyanis nem adta fel, és sikeresen magába bolondított egy egyiptomi üzletembert, akivel végül összeházasodtak muszlim szertartás szerint 1923 elején. A pár Londonba utazott nyaralni júliusban, amikor egy szokásosnak mondható vitatkozásuk során Maggie lelőtte a férjét. A tárgyaláson szóba került a múltja, ám az, hogy valaha is Eduárddal töltötte az idejét, nem képezhette az eljárás részét.
A nőt végül felmentették, mivel bizonyítottnak látták, hogy a keleti életvitelt folytató férje brutálisan bántalmazta, és rajta élte ki különböző perverzióit. Egyesek szerint azonban a felmentő ítélet a királyi udvar nyomására született meg, mivel Maggie zsarolta őket azokkal a levelekkel, amelyet Eduárdtól őrzött meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap