Már lemondása előtt is nőkkel kapcsolatos botrányok övezték VIII. Eduárd brit királyt
2021. október 22. 08:41 Múlt-kor
Korábban
Nők hálójában
Ahogy Eduárd idősödött, a szokásai egy cseppet sem változtak, és számos futó kapcsolatot tartott fent. A nőügyeivel, illetve azzal, hogy nem házasodott meg, elidegenítette magától a szüleit. Eduárd ugyanakkor a korabeli médiában amolyan szupersztárként jelent meg, hiszen magas, jóképű és magányos férfiként számtalan fotó készült róla. A sajtó sokkal inkább nyomon követte az ő pályafutását, mint a korábbi uralkodókét.
Kapcsolatai közül a Freda Dudley Warddal folytatott viszonya mondható kiemelkedően hosszúnak. Freda a szülők szempontjából nem jelentett veszélyt a trónra, mivel 1913-ban már megházasodott, William Warddal, egy nála csaknem 17 évvel idősebb liberális politikussal. (A névazonosságon kívül nincs közeli rokonság a fentebb említett másik William Warddal). Freda valamelyest kivételt jelentett Eduárd szeretői között, mert egyidős volt vele.
A kapcsolatuk azonban más jelleget is öltött, mert Freda egyszerre vált Eduárd bizalmas barátjává és társává. Ugyanakkor, legalábbis a kívülállók visszaemlékezése szerint mindenképpen, a walesi herceg mellett egyfajta anyaszerepet is betöltött. A viszony annyira közismertté vált, hogy Fredát a walesi herceg még a királyi családnak is bemutatta.
Eduárd persze talált más szeretőket is Freda mellett. Thelma Furness, aki ebben az időben szintén férjezett asszony volt, 1926-ban találkozott először a walesi herceggel. Ekkor még nem, ám 1929-ben már felkeltette Eduárd figyelmét. Kapcsolatuk 1930-ban egy kelet-afrikai szafarin eltöltött közös vakáción fűződött szorosabbá.
Ugyanebben az évben V. György király a fiának adta Fort Belvedere-t, attól kezdve pedig Eduárd rendszeresen ott töltötte a hétvégéket, ahol Thelma egyre gyakoribb vendéggé vált.
Az egyre romlóbb egészségű V. György és környezete egyre rosszabb szemmel figyelte Eduárd életmódját, aki nem mutatott hajlandóságot a házasságra, noha több alkalommal már helyettesítette a királyt a hivatalos kötelességeiben. 1931-ben azután Thelma bemutatta Eduárdnak egy ismerősét, Wallis Simpsont, ami nem várt következményekkel járt a birodalomra nézve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg 09:05
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.