Maja szentélyt és égetett emberi csontokat is rejtett a vízalatti barlangrendszer Mexikóban
2018. február 21. 10:37 MTI
Ősmaradványokat, köztük óriáslajhárok fosszíliáit, valamint egy gondosan kidolgozott maja szentélyt rejt a világ legnagyobb, 347 kilométer hosszú víz alatti barlangrendszere Mexikóban. „Nagyon valószínűtlen, hogy bárhol a világon akad hasonló lelőhely. Lenyűgöző mennyiségű és állapotú régészeti leletet találtunk odabent”- mondta Guillermo de Anda projektigazgató, búvárrégész.
Korábban
A Yucatán-félsziget föld alatti vizeinek tanulmányozásával és megőrzésével foglalkozó Gran Acuifero Maya (GAM) projektben részt vevő szakemberek idén januárban jöttek rá hónapok óta tartó kutatások eredményeként, hogy a térség két óriási barlangrendszere, a valaha 263 kilométeresnek mért Sac Actun és a 84 kilométeres Dos Ojos egybenyílnak. A vízzel elárasztott két nagy barlanglabirintus Tulum tengerparti üdülőhely közelében kapcsolódik egymáshoz.
A régészek hétfőn ismertették a barlangrendszer feltárásának eredményeit. A kutatók úgy vélik, hogy a barlangrendszer vízszintje időről időre változott, és a súlyos aszályok idején - olykor veszélyes - vízforrásként szolgált a helyiek számára - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A területére merészkedő állatok és emberek egy része soha nem jutott ki élve, ám az ő balszerencséjük segíti a kutatókat abban, hogy a felfedezett maradványok révén apró lépésekben összerakják a barlangrendszer 2,6 millió évvel ezelőtt kezdődött és a 11 700 évvel ezelőtt befejeződött pleisztocén földtörténet korig visszanyúló történetét.
A megkövesedett állati maradványok között a Gomphotheriidae családba tartozó elefántszerű teremtmény, valamint óriáslajhárok és medvék fosszíliáira bukkantak a szakemberek. Az emberek által hátrahagyott tárgyak között égetett emberi csontokat és kerámiákat azonosítottak, valamint falvéseteket is találtak. „Nagyon valószínűtlen, hogy bárhol a világon akad hasonló lelőhely. Lenyűgöző mennyiségű és állapotú régészeti leletet találtunk odabent”- mondta Guillermo de Anda projektigazgató, búvárrégész.
A leletek között található egy maja szentély, amelyet a háború és a kereskedők istenének emeltek. A szentélyhez egy lépcső is tartozik, amely megközelíthető egy, a barlangrendszerrel kapcsolatban álló víznyelőn keresztül is.
A Yucatán-félsziget tele van a maja nép monumentális emlékeivel. A maják városai rátelepültek azoknak a kútszerű karsztképződményeknek (cenote) a kiterjedt hálózatára, amelyek kapcsolatban álltak a vízzel teli barlangokkal. Egyes ilyen víznyelők vallási jelentőségre tettek szert a maják körében, akiknek leszármazottai ma is lakják a vidéket. A kutatók a barlangrendszerhez kapcsolódó több másik víznyelőnél is rituális tevékenységekre utaló jeleket találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.