Ma sem tisztázott, ki ölethette meg Lorenzo de’ Medicit
2021. március 4. 18:39 Múlt-kor
Korábban
A világ legnagyobb befolyással bíró embere
Miután bebizonyosodott, hogy Cosimo és társai nem voltak bűnösök, meg kellett találni, hogy ki volt Lorenzino halálának valódi megrendelője. A levéltárakban fellelhető dokumentumok alapján az feltételezhető, hogy az 1537-es gyilkosság megbosszulásában leginkább az akkori világ legbefolyásosabb embere, V. Károly Habsburg császár lehetett érdekelt. Az uralkodó, aki arról volt nevezetes, hogy „birodalmában sosem tért nyugovóra a Nap”, a német területek mellett Spanyolország, Flandria, Itália egy része és az amerikai gyarmatok felett is hatalommal bírt.
A Habsburg uralkodó haragja több mint érthető, ha figyelembe vesszük, hogy törvénytelen lánya, Habsburg Margit Alessandro herceg felesége volt, és mindenki közül őt viselte meg leginkább férje elvesztése. Alessandro a császár nyílt politikai támogatását élvezte, és hozzájárult ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát Itáliában. Így ha valaki a herceget bántotta, az V. Károlynak szánt harci felhívással volt egyenértékű.
Ha néhány bizonyíték a Habsburg uralkodóhoz is vezet, sokkal több kell ahhoz, hogy egyértelműen bizonyítható legyen: V. Károly felelős a mindig is a Mediciekhez kötött gyilkosságért. A detektívregény megoldását Spanyolországban az V. Károly által alapított Archivo General de Simancasban kell keresni, amely még ma is eredeti helyén működik, Valladolidtól néhány kilométerre. Ezen a helyen fellelhetők azok a levelek, amelyeket az uralkodó itáliai embereivel, többek között Juan Hurtado De Mendozával, velencei nagykövetével váltott. Alaposam megvizsgálva a poros iratokat egyértelműnek tűnik, hogyan hozott V. Károly a „kis” zsarnok ellen Alessandro herceg megölése után rögtön intézkedéseket, melyek az elkövetett bűn súlyosságával arányban álltak.
1541. október 21-én V. Károly egy olyan levelet küldött velencei követének, amely minden kétséget kizár: „Már tudja az okát és értelmét, amiért elégedetlenek vagyunk Lorenzo de’ Medicivel, és ami miatt a súlyos bűn, melyet elkövetett, nem maradhat megtorlás nélkül. Mivel általában abban a városban rejtőzik, kutassa fel, és ha lehet, titokban ölje meg.” A halálos ítéletet nem lehetett megfellebbezni, a nagykövet igyekezett lelkiismeretesen megvizsgálni a gyilkossághoz kapcsolódó minden felmerülő kérdést. Az uralkodó végső megerősítése egy 1544. január 11-i levélben érkezett, amelyben nyíltan Lorenzino de’ Medicire utalva felszólította a nagykövetet, hogy titokban, a lehető leghalkabban hajtsa végre az akciót. A mit sem sejtő „toszkán Brútusz” sorsa ezzel megpecsételődött.
Egy hónappal az utolsó levelet követően, 1548. február 26-án Lorenzinót halálos szúrások érték Velencében. A bűncselekmény végrehajtása után az elkövetők nem véletlenül V. Károly követénél leltek menedékre − aki az egész művelet végrehajtása alatt közvetlenül tartotta a kapcsolatot a császárral. Maga a diplomata szervezte meg a két bérgyilkos szökését Pisába, ahonnan egyik embere Cosimóhoz kísérte őket a jutalom átvételére, aki mit sem sejtett a történtekről. Firenze hercege tehát kifizette a hatóságok által megállapított vérdíjat (amelyet bárkinek odaítéltek volna, aki beteljesíti a bosszút), de nem ő szervezte meg a velencei merényletet, ahogy azt mindezidáig hitték.
A levéltári dokumentumok tehát egy teljesen másik igazságot fedtek fel a történelem e sötét epizódjával kapcsolatban, és majdnem fél évezred távlatából alkalmunk nyílt arra, hogy leleplezzük a brutális gyilkosság valódi felelősét: Lorenzo de’ Medici megöletését Alessandro herceg halálának megbosszulása érdekében V. Károly rendelte el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap