Lenyűgöző képek az 1920-30-as évekbeli Sanghajból
2016. február 2. 18:40
A régi Sanghaj egyetlen más városhoz sem volt fogható. A folyton pezsgő településen a helyiek mellett megfordultak kalandszerető amerikaiak, orosz, japán és zsidó emigránsok, valamint a világ minden tájáról érkező kereskedők és utazók.
Korábban
Az 1920-as években egy Louis-Philippe Messelier nevű francia fiú elhatározta, hogy útra kel a kínai városba, hogy ott aztán gyapjúkereskedőként jelentős vagyont gyűjtsön össze. Messelier emellett fotósként dolgozott egy sanghaji francia lapnak, és ennek köszönhetően bejárta az egész várost: ott volt a felvonulásokon, lefotózta az akrobaták és a kígyóbűvölők mutatványait, részt vett a helyi arisztokrácia rendezvényein, megjelent filmstúdiókban, fényképezte a várost az épületek tetejéről, és még a vidéki, sok százéves maradványokról és halásznyaralókról is készített felvételeket.
A sanghaji városkép formálásához Hudec László magyar építész is jelentősen hozzájárult. Összesen 65 épületet tervezett a kínai városban, köztük színházat, egyetemet, szállodát, templomot, lakóházat. A leghíresebb általa tervezett épületet, a Park Hotelt 1934-ben adtak át, amely évtizedekig a legmagasabb kelet-ázsiai felhőkarcolónak, nem mellesleg pedig a város szimbólumának számított. Sanghaj ma már a világ egyik legdinamikusabban fejlődő városa, a Távol-Kelet gazdasági központja, globális pénzügyi centrum, de az épület még ma is része a település városképének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05