Legalább 42 alkalommal próbálták likvidálni Hitlert, egyik merénylet sem volt sikeres
2020. augusztus 15. 08:17 Ivan Broz
Korábban
Az időjárásnak köszönheti
1939. november 8-án volt az úgynevezett müncheni sörpuccs 16. évfordulója. Hitler ebben az évben is ragaszkodott hozzá, hogy elmenjen a Bajorország szívében található sörcsarnokba, hogy beszédet mondjon a „nagyérdemű harcostársak” előtt. Szónoklatát 19:30-kor kezdte, és a tervek szerint két vagy akár két és fél órát is beszélt volna.
A robbanást 21:20-ra időzítették, ám a Führer ezúttal váratlanul jóval hamarabb fejezte be nagymonológját. Megtudta ugyanis, hogy romlik az időjárás, így repülőgép helyett vonattal akart visszatérni Berlinbe. A pódium mögötti oszlopba rejtett robbanószerkezet a terv szerint működésbe lépett, de Hitler akkor már nem volt a helyszínen: 13 perccel kerülte el a halált.
A merénylet elkövetője Georg Elser asztalos és villanyszerelő volt, aki egy svájci órás cégnél szerzett munkatapasztalatot, s itt tanult meg bánni az időzítő szerkezetekkel.
Amikor Hitler a nürnbergi állomáson tudomást szerzett a robbanásról, ragyogó arccal felkiáltott: „Most aztán igazán boldog vagyok. Már a puszta tény, hogy hamarabb jöttem el, mint szoktam, azt bizonyítja, hogy a Gondviselés segít elérni kitűzött célomat.” Bár Elsernek is sikerült időben elhagynia a sörházat, néhány óra elteltével elfogták a határőrök, miközben Svájcba próbált átszökni.
Bomba a repülőn
Henning von Tresckow ezredes, a keleti fronti közép-hadseregcsoport operációs egységének parancsnoka, mint a Hitler elleni tiszti összeesküvés résztvevője, hosszú ideig várt a megfelelő alkalomra. 1943. március 13-án Hitler a keleti frontra látogatva megjelent a hadseregcsoport szmolenszki parancsnokságán is. Közvetlenül a Führer gépének indulása előtt Tresckow azzal a kéréssel fordult a Hitler kíséretéhez tartozó Heinz Brandt alezredeshez, hogy adjon át egy dobozt, benne két üveg francia Cointreau konyakkal barátjának, Helmuth Stieff tábornoknak, aki az OKH (szárazföldi főparancsnokság) tagja volt Berlinben.
Brandt beleegyezett, és Tresckow segédtisztje, Fabian Schlabrendorff főhadnagy felvitte a repülőre a küldeményt. A dobozban egy kémiailag időzített robbanótöltettel ellátott bomba volt. A kritikus pillanatban a repülőúton azonban a gyújtó az alacsony hőmérséklet miatt csütörtököt mondott.
Ezután az összeesküvőknek a hidegvérűség legmagasabb fokát kellett tanúsítaniuk: Schlabrendorff repülőre szállt, hogy még időben megakadályozza az „ajándékcsomag” valódi tartalmának felfedését. Másnap „egy feljebbvaló hibájára” hivatkozva ez sikerült is neki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20