Lázadók akarták megakadályozni Japán második világháborús kapitulációját
2020. augusztus 15. 10:52 Múlt-kor
Korábban
Hajsza a bakelit után
A japán külügyminisztérium táviratára, amelyben a japán felső vezetés tájékoztatta a szövetségeseket a feltétel nélküli megadásról, amennyiben a császárság intézménye sértetlen marad, augusztus 12-én érkezett meg a válasz, amelyet a „Big Six” tagjai csalódottan olvastak.
A szövetségesek ugyanis a császárság intézményének a fenntartásáról és a japán kormányzati rendszer formájának meghatározásáról népszavazással akartak dönteni. A hír hallatára a katonai elit harciasabb része felfortyant. Egy japán őrnagy, Hatanaka Kendzsi pedig cselekvésre szánta el magát, hogy megakadályozza a kapitulációt.
Hatanaka a legfelsőbb katonai vezetéssel, így a hadügyminiszterrel is felvette a kapcsolatot, mindhiába, mert a vezérkar már döntött, hogy támogatja a császár kapitulációját. Hatanakát ez már nem érdekelte, embereivel augusztus 15-én hajnali egy óra tájt körülvette a császári palotát Tokióban és megpróbálta rávenni az ott állomásozó első császári gárda parancsnokát, Mori Takesit, hogy álljon az ügyük mellé. Mori nemet mondott, így golyót kapott a fejébe.
A lázadók lefegyverezték a palotaőrséget. Hatanaka, miután szembesült azzal, hogy egy rádiós stáb is a palotában van, nagy erőkkel kerestetni kezdte a császár kapitulációját tartalmazó, bakelitlemezre vett hangfelvételt. A lemezt nem találták meg, és nem sikerült a Szuzuki Kantaró miniszterelnök elleni merényletkísérlet sem Jokohama városában.

Az uralkodóhoz hű hadsereg viszont mozgásba lendült és egy nagyobb erőt küldött Hatanaka megfékezésére, aki hajnali 5 órakkor pisztollyal a kezében távozott a palotából. A lázadó tiszt egy utolsó, kétségbeesett akcióval megpróbált bejutni a Japán Nemzeti Műsorszolgáltató (rádió) stúdiójába, hogy a néppel beszéljen, és elmagyarázza a puccs fontosságát.
Az épületbe nem tudott bejutni, eközben a palotához megérkezett a keleti hadseregcsoport alakulata Sizuicsi Tanaka tábornok vezetésével és felszólította a palotában tartózkodó zendülőket, hogy adják meg magukat. Sizuicsinak reggel nyolcra sikerült megtisztítania a palotát a lázadóktól. Hatanaka balul sikerült rádiós kalandja után főbe lőtte magát, Hirohito pedig még aznap, 1945. augusztus 15-én tájékoztatta népét országa kapitulációjáról, amelyet a japánok hivatalosan szeptember 2-án a USS Missouri fedélzetén írtak alá.
A második világháború ezzel az aktussal lezárult, ám a japán hadsereg egyes egységei, illetve magányos harcosai még hónapokig, illetve évekig folytatták az ellenállást a Japán által korábban meghódított csendes-óceáni területek egyes részein. Ezen katonák közül Onoda Hiroo abszolút rekordtartó, hiszen csak 1974-ben jött elő a dzsungelből és tette le a fegyverét a Fülöp-szigeteki Lubang szigetén.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- „Ho apó” – A lázadó kalandja a rizsföldektől a világhírig tegnap
- Az egyik legkisebb emberi rokon felfedezése: Paranthropus robustus tegnap
- Hét híres Mária-jelenés Szőkefalvától Kairóig tegnap
- Reagan csillagháborús terve gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetuniót tegnap
- Forradalmi lelet Kínában: női sírban találták meg a legrégebbi nyerget tegnap
- A Horthy-korszakban és a kommunista diktatúra alatt is megtalálta a számításait Szekfű Gyula 2025.03.22.
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 2025.03.22.
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 2025.03.22.