Lába kelt a szlovák nemzeti kincs aranytárgyainak
2017. június 29. 14:03 MTI
Eltűnt a legrégebbi szlovák kulturális intézmény, a Matica Slovenská alapítványa által felügyelt nemzeti kincs aranytárgyainak egy része, a keletkezett kárt egyelőre nem számszerűsítették - számolt be a szlovák sajtó az intézmény közlésére hivatkozva.
A Szlovákia 1993-as létrejötte után megvalósított közadakozásból létrehozott nemzeti kincs aranytárgyainak megfogyatkozására a gyűjteményt gondozó intézmény Túrócszentmártonban (Martin) lévő trezorjának minapi ellenőrzésekor derült fény.
A szlovák nemzeti kincs létrehozása óta különböző okokból már többször is megcsappant - értékéből becslések szerint eddig mintegy egymillió eurót (mintegy 300 millió forintot) vesztett. A pozsonyi Pravda információi szerint a mostani ellenőrzéskor néhány tucat arany ékszer eltűnését fedezték fel.
A szlovák nemzeti kincs létrehozásának ötletét a legnagyobb történelmi múltra visszatekintő - még a 19. században létrehozott - szlovák kulturális intézmény, a Matica Slovenská vetette fel nem sokkal az ország 1993-as önállósodása előtt. A kincs létrehozásra kiírt közadakozásba nagyvállalatok és különböző intézmények mellett művészek, műgyűjtők és magánemberek ezrei is bekapcsolódtak, részben az új ország határain túl élő szlovákok is. A gyűjtemény az 1998-as felmérésekor több mint ötszáz arany- és több ezer ezüsttárgyat, festményeket és más műtárgyakat, ezen felül 8 kilogramm színaranyat, 31 kilogramm ezüstöt, némi platinát és több mint 20 millió szlovák korona értékű (mintegy 200 millió forint) készpénzt tartalmazott.
A nemzeti kincs gondozásával megbízott alapítvány - bár ezt a szlovák törvények tiltják - a kincs egy részét különböző pénzügyi társaságok által kiállított értékpapírokba, váltókba fektette még 2005-ban, majd további hasonló befektetést valósított meg 2009-ben is. Mivel ezeknek az értékpapíroknak a kibocsájtói később csődeljárás alá kerültek, az alapítvány által kezelt kincs értéke már azokban az években mintegy egymillió euróval megfogyatkozott. Az ügyben indult eljárás érdemi eredmény és felelősségre vonás nélkül zárult.
A gyűjteményt felügyelő intézmény - a Matica Slovenskától időközben függetlenített alapítvány - néhány évvel ezelőtti állásfoglalásában azt közölte, hogy a kincs nemesfém része 2006 óta eredeti állapotában és mennyiségében pihen a szervezet trezorjában. Az állítás igazságtartalmát az elmúlt néhány években többször is megkérdőjelezték, mások mellett magának a Matica Slovenskának a képviselői is, és ez vezetett végül a napokban megtartott ellenőrzéshez, amelyen egyébként a gyűjteményt kezelő alapítvány vezetése a felszólítás ellenére sem vett részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap