Kövér papok, telt asszonyok, sovány szentek: széles skálán mozgott a túlsúly megítélése a középkorban
2020. június 11. 17:33 Múlt-kor
Korábban
Orvosi vélemények
A testsúlyt illetően a középkorra jellemző „orvosi” (mai szemmel nézve meglehetősen áltudományos) írások többnyire semlegesek maradtak, bár némelyik hangot adott annak, hogy a túlzott mennyiségű testzsír egészségtelen – ezt azonban legtöbbjük csak akkor hozta fel, amikor az már a mozgást vagy egyéb tevékenységet akadályozó tényezővé vált.
A középkor egyik legkülönösebb dokumentált orvosi esetének mondható I. (Kövér) Sancho leóni király 10. századi története, akit elhízása már a lovaglásban, a kardforgatásban, a feleségével együtt hálásban, de még a járásban is akadályozott – és ezért letaszították trónjáról.
A feljegyzések alapján következtetve Sancho akár 250 kilogrammot is nyomhatott, és átlagosan naponta hétszer étkezett, ilyenkor többnyire húsban gazdag fogásokat fogyasztott.
Sancho ezt követően nagyanyjához, Toda pamplonai királynéhoz menekült, akinek közbenjárásával szövetséget kötött III. Abd ar-Rahmán córdobai emírrel, aki híres zsidó orvosa és tanácsadója, Hászdái ibn Sáprut gondjaira bízta a túlsúlyos uralkodót.
Hászdái ragaszkodott ahhoz, hogy Sanchót hozzák Córdobába, megszokott környezetétől eltávolítva pedig hatékony kúrába kezdett: a történet szerint összevarrta a király száját, hogy szilárd táplálékot ne vehessen magához, és különféle gyógynövények, valamint ópium keverékével táplálta.
Az egyre fogyó Sanchót erélyes masszázsoknak is alávetette, hogy bőre a hirtelen nagymértékű fogyás ellenére továbbra is illeszkedjen alakjához.
A kúra befejeztével Sancho maga lovagolt vissza királyságába, ahol – további pamplonai, illetve omajjád segítséggel – legyőzte a trónbitorló IV. Ordoñót, és két év után folytatta félbehagyott uralkodását. Az emírrel kötött alkut azonban a maga részéről nem tartotta be – Abd ar-Rahman mintegy tíz határmenti erősséget követelt segítségéért cserébe, azonban nem sokkal később meghalt –, így a keresztény és muszlim spanyol államok közt kiújult a küzdelem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.